Aktuális

Donald Sutherland és Latabár Kálmán is vezette a tatabányai gyűjtő autóit

Bors

Létrehozva: 2021.04.11.

200 különleges autócsodával és 50 motorkerékpárral büszkélkedhet Magyarország első és Közép-Európa legnagyobb veteránautó-gyűjtője, Marczis Béla. A különc tatabányai férfi eredetileg őslénytankutatóként kezdte, majd nyomozó lett, hogy aztán ezt a két szakmát ötvözve hódoljon igazi szerelmének, a régi autók felkutatásának, gyűjtésének és restaurálásának.

Forrás: Boldogulj Tatabányán Blog

Marczis Béla sorsa 1973-ban dőlt el véglegesen, mikor megvette első veterán autóját egy Adler típusú 2 literes szedánt.

– Amikor megvettem az első veterán autómat, az még csak amolyan hétvégi hobbinak indult. Aztán kiderült erről az autóról, hogy csak három darab létezik belőle a világon. Ekkor kezdtem komolyabban érdeklődni a ritka modellek iránt – árulta el Béla bácsi.

Azóta, immár 48 éve csak gyűlnek, a régi és ritka járművek, melyek közül jó párnak a múltja is roppant érdekes. A gyűjteményben található például Erwin Rommel német tábornok Opel Capitan típusú autója, amit afrikai hadjárata során használt, vagy Latabár Kálmán híres színművészünk Pontiac 8-as cupéja, amit az amerikai nagykövettől kapott, de Marczis birtokolja Kádár János egyik Mercedese is.

– Sok az autó, sok a történet. 1988 május 18-án nyitottuk meg Magyarország első veteránautó és -motor múzeumát, és azóta csak ömlenek hozzánk a megkeresések, de nem csak itthonról, hanem az egész világról – mesélte a gyűjtő, aki magyar és hollywoodi filmekhez is adott már járműveket.

Olyan sztárok használták ezeket, mint Angela Lansbury vagy Donald Sutherland. Ez utóbbinak állítólag nem nagyon ment a vezetés.

– A helyzet az, hogy a régi autóknál előfordul, hogy a váltó még nem szinkronizált, ezért nehezebb vezetni. Donald Sutherland pedig az amerikai automataváltós kocsikhoz szokott, így akadtak problémák. Végül a rendező úgy döntött, hogy vezessek én, és vele csak azokat a részeket vették fel, amikor ki vagy beszállt az autóba – avatott be minket a kulisszatitkokba Béla bácsi.

Az autócsodák nagy része külső helyszíneken, raktárakban, zárt udvarokon várja, hogy a neves gyűjtő műhelyében kiállítható állapotba kerüljön. A kész és teljesen restaurált darabokat pedig előzetes bejelentkezés után lehet megnézni a tatbányai múzeumban, ahol a tárlatvezetést maga gyűjtő tartja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze