Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese arról beszélt, hogy Horvátországba a mai naptól csak negatív teszt birtokában lehet belépni.
Az antigénalapú tesztet is elfogadják
- tette hozzá.
A rendőr alezredes beszélt arról is, hogy a 7 év alattiakra nem vonatkozik ez a szabály.
721 ember nem viselt maszkot szerdán - mondta Kiss Róbert. Villányban egy vendégház megszegte az intézkedéseket, két grúz állampolgár kapott szállást. A szálláshelyet ideiglenesen bezárták.
A kijárási tilalmat 520 ember szegte meg - mondta Kiss Róbert. Húsvétkor mindenki tartsa be a védelmi intézkedéseket - tette hozzá.
Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi osztályvezetője arról beszélt, hogy a múlt héten 7 százalékkal több esetet regisztráltak, mint az azt megelőző héten. Továbbra is a legtöbb beteget a 40-49-es korosztályba tartozók teszik ki. A legtöbb új fertőzött pedig Budapestről és Pest megyéből került ki.
Galgóczi Ágnes arról is beszélt, hogy továbbra is a regisztrált idősek vannak az első helyen.
Húsvét idején sem áll le az oltási program. A hétfőn érkezett Moderna-szállítmányt mostantól szállítják a háziorvosokhoz. 218 ezer adag AstraZeneca érkezik ma este, és ezt is kiosztják a háziorvosoknak.
- tette hozzá.
Galgóczi Ágnes arra kérte az embereket, hogy szűk családi körben, a járványügyi szabályok betartásával ünnepeljenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.