Aktuális

Nem érdekli, hogy gorillának csúfolták: Büszke összenőtt szemöldökére a fiatal lány

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

Eleinte rejtegette, mára önbizalmat ad neki dús szemöldöke.

Szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül egy 21 éves angol lány, miután az iskolában évekig csúfolták összenőtt szemöldöke miatt. Cydni Akbar akkor úgy döntött, eltávolítja a szőrszálakat, hogy megfeleljen mérgező környezetének. Tíz év után végül úgy döntött, felvállalja természetes adottságát, és nem nyúl többé a csipeszhez.

Összenőtt szemöldökével azóta magabiztosabb és boldogabb, mint azelőtt bármikor.

Nehéz utat tettem meg a önbizalmam visszaszerzéséig, de jobban már nem is érezhetném magam a bőrömben – mondta a fiatal lány, aki azóta TikTok-oldalt is indított, ahol a pozitív testkép igéjét hirdeti.

Akbar elmondása szerint évekig csak sírva volt képes tükörbe nézni: egyáltalán nem szerette, amit viszontlátott.

Felemelő érzés visszakapni, ami eddig is az enyém volt. Ez csak egy kis szőr, de számomra rengeteget jelent.

– Az összenőtt szemöldököm egyet jelent önmagam szeretetével, és ezt senki sem veheti el tőlem – tette hozzá Akbar.

Gorillának csúfolták

A fiatal lány körülbelül tíz éve kezdte szedni a szemöldökét, miután az iskolában olyan gúnynevekkel illették, mint például a gorilla. Számtalanszor mentek neki a lányok, kérdőre vonták, miért néz ki úgy, ahogy, illetve arra ösztönözték, hogy borotválkozzon.

Akbar mostanra büszke kinézetére, önbizalma teljesen a helyére került, miután tavaly szeptemberben elkezdte visszanöveszteni szemöldökét.

Tavaly arra jutottam, hogy azzá válok, aki valójában lenni szeretnék. Azóta rájöttem, hogy így akarok kinézni, így vagyok szép.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze