Háromévesek sincsenek, de már hasítanak a világhálón

Háromévesek sincsenek, de már hasítanak a világhálón

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 11. 16:30
„Kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” – hangzott a mondás szüleink szájából, de vajon mi a helyzet a telefonnal, a tablettekkel és laptopokkal? Egy felmérés szerint a három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka ma már használ okoseszközöket. Most magyar fejlesztők fogtak össze, hogy nekik való programok szülessenek.
Bors

Egy kutatás szerint a szülők annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy úgy gondolják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra ezek használatát. A gyermekek 42 százaléka ugyanakkor napi 1 óránál kevesebbet használja szülei okostelefonját, főként videózásra, mesenézésre és játszásra.

Most azonban magyar fejlesztők igyekeztek minél hasznosabb appokat kitalálni a gyerekek számára. Olyanokat, amik kiszűrik a káros tartalmakat, fejlesztik a gondolkodást, miközben szórakoztatnak is.

Biztonságos és Magyar

Az ALFI nevű, magyar fejlesztésű és anyanyelvű alkalmazást az ELTE Alfa Generáció Laborjában fejlesztették, ahol pszichológusok, biológusok és informatikusok dolgoztak azon, hogy ez az app egy biztonságos és gyerekbarát fejlesztőjáték legyen a 4-8 éves gyerekek számára.

A program olyan játékokat tartalmaz, melyek fejlesztik a kreativitást, a memóriát, a logikai és érzelmi készségeket. Az alkalmazás odafigyel a képernyőidő szabályozására is. Erre azt a jópofa megoldást találták ki a fejlesztők, hogy ha elérkezik a szülő által beállított játékidő vége, akkor az app először álmos lesz, aztán el is alszik.

De be lehet állítani rajta azt is, hogy jelezze az esti mese idejét a gyerkőcnek, ráadásként pedig felajánlja A Kék Ajtó titka című mese interaktív, állatkerti kalandjait.

A három év alattiakra is gondolnak

Több száz mesét és történetet lehet elérni a  MóraBookr által fejlesztett app segítségével. Itt 3 éves korosztálytól vannak mesék, a felső korhatárt pedig körülbelül 11 évesre lehet belőni. Az alkalmazásban a mesék animált, interaktív formában érhetőek el, azaz nemcsak egy sima felolvasásról van szó, hanem vizuális élményről is.

Ezeken kívül még számos magyar fejlesztésű, ingyenes alkalmazás található a neten, amik kedvesek és szórakoztatóak, sőt, titokban még fejlesztik is a csemetét.

De persze továbbra sem árt limitálni az okoseszközök használatát, és figyelni arra is, hogy a gyermek járjon sportolni vagy játszani a többiekkel, hisz így fejlődhet egészségesen!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.