Világrahozta a kis Petrát, majd belehalt a koronavírusba a szentesi kismama

Világrahozta a kis Petrát, majd belehalt a koronavírusba a szentesi kismama

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 25. 21:30
Sikerült császármetszéssel világra hozni egy koronavírusos kismama kislányát, ám – bár mindent megpróbáltak – az édesanya életét már nem lehetett megmenteni.
Bors

Három kislánnyal maradt egyedül egy szentesi apa, miután felesége belehalt a koronavírusba – számolt be a szörnyű tragédiáról az RTL.

A szentesi családban elsőnek az apa kapta el a koronavírust, majd a harmadik lánygyermekükkel várandós felesége is megbetegedett. Mivel nagyon köhögött, bekerült a szentesi kórház sürgősségi osztályára, ahonnan – látva súlyos állapotát – azonnal átvitték a kiskunhalasi kórházba.

Két nap múlva császármetszéssel kellett a világra segíteni a gyermeket, nyolc héttel a kiírt időpont előtt. Az anya állapota olyan súlyos volt, hogy a műtétet követően lélegeztetőgépre kellett tenni.

Férje szerint felesége tudta, hogy nem fog tudni lekerülni a lélegeztetőgépről.

Szegénykém akkor elkezdett tőlem búcsúzkodni. Mondta, hogy szeressem a lányainkat, és még annyit is mondott szegénykém, hogy nősüljek majd meg – mesélte a gyászoló háromgyermekes apuka.

Úgy tűnt, hogy az édesanya szervezete jól reagál a kezelésre, ám még aznap éjjel összeomlott a keringése, így a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe szállították, ahol azonnal műtüdőre kapcsolták. Bár az orvosok mindent megtettek és a kismamát megfelelő terápiában tudták részesíteni, az életét már nem lehetett megmenteni. Április 8-án meghalt.

Az apa most sorstársakat keres, akikkel összefogva könnyebben fel tudja majd dolgozni a történteket. Most azonban a legfontosabb feladata, hogy nevelje három gyönyörű gyermekét, a 9 éves Flórát, a 7 éves Grétát és az újszülött Petrát.

A koronavírus járvány új hullámában a szakemberek szerint a legnagyobb veszélyben a kismamák vannak, így a hasonló tragédiák elkerülése érdekében most az ő immunizálásuk a legfontosabb.. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.