Aktuális

A magyar példát látva Ausztria is úgy döntött, hogy orosz vakcinát vásárol

Bors

Létrehozva: 2021.04.19.

Ausztria is gyorsítana a jelenlegi oltási tempón, ehhez azonban szükség van a keleti vakcinákra is. Az osztrák kormány egymillió dózist rendel a Szputnyik V-ből.

Sebastian Kurz hétfőn jelentette be, hogy egyetértés született az osztrák kormánykoalíción belül arról, hogy megrendelnek egymillió adag orosz vakcinát. A kancellár azonban hozzátette, hogy a Szputnyik V-vel való oltakozás csak azután kezdődhet meg, ha az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a vakcinát – írja a Ripost.

Hétfőn tette le a hivatali esküjét az új osztrák egészségügyi miniszter is, miután elődje romló egészségügyi állapota miatt lemondott. Wolfgang Müchstein a beiktatása után tartott sajtótájékoztatón jónak nevezte az orosz oltást, de fontosnak tartja az EMA hivatalos állásfoglalását is.

A kiszivárgott információk szerint a gyógyszerügynökség jóvá fogja hagyni a Szputynik V vakcinát, erre legkésőbb június végéig kerülhet sor. A bécsi kancellárián elhangzottak szerint az osztrák kormány abban bízik, hogy a bejelentettnél jóval hamarabb megtörténhet az engedélyeztetés. A miniszter rámutatott, hogy már több mint 50 országban engedélyezték a Szputnyik V-t. A tárcavezető kiemelte, hogy minden hatékony vakcina segít az emberi életek és a munkahelyek megmentésében, valamint általuk gyorsabban térhet vissza az emberiség a régi életéhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746503_auto_resized.jpg
origo.hu

Az egész országban havazik, a Dunántúlon lesz a legrosszabb a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22685_resized.jpg?avcount=1701951912
origo.hu

Szakítottak a TV2 műsorának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747314_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16744710_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746356_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szoboszlai Dominik megszerezte második gólját a Premier Leagueben (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22684_resized.jpg?avcount=1701951912
origo.hu

Tóth Gabira cserélik Tóth Andit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701951912
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701951912
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701951912
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/BETGy5GiaG4R5kc5iRqnYnPy9XiwMO6V48EYkBUC0AY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjYWRkYmM1Yjg5MzQyZGFiMmJhZjc1MWE1MWIwZDk0.jpg
Havazás

Óriási pusztítást végzett az éjszaka lezúduló hó Magyarországon