Több mint negyedmillióan töltötték ki az állatvédelmi konzultációt: megvan az eredmény

Több mint negyedmillióan töltötték ki az állatvédelmi konzultációt: megvan az eredmény

párbeszéd
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 10. 07:30
Rengetegen töltötték ki a kérdéssort, aminek eredménye nem marad következmények nélkül.
Bors

Nagy sikerrel zárult az állatvédelmi online párbeszéd, több mint negyedmillió honfitársunk mondta el a véleményét 13 kérdésben az állatvédelem és a felelős állattartás területéről

– mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon látható videóban.

Hozzátette: ugyanúgy, mint a többi konzultáció, ez sem marad következmények nélkül. Magyarország Kormánya fontos döntéseket kíván hozni a jövőben az állatvédelem és a felelős állattartás témakörében.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos elmondta: köszöni mindenkinek, aki kitöltötte az online párbeszédet.

Elmondhatjuk azt, hogy egyetértési pontokat találtunk, hiszen ilyen például az ivartalanítási program kiszélesítése, ilyen a felelős állattartásra való felhívás, ilyen a civil szervezetek támogatása: mind-mind nagy többséggel szerepelt az "igen" mellett az online kérdőívben – tette hozzá.

Mint mondja, arra is rávilágítottak a kitöltők, hogy a jogszabályi környezetet felül kell vizsgálni és két különböző ütközőpontot azonosítottak: a pirotechnikai eszközök használatát, illetve a vadállatok cirkuszi szerepeltetését.

Nagyon szépen köszönöm a kitöltőknek, nagyon szépen köszönöm a civil szervezeteknek, hogy melléálltak a kezdeményezésünknek. Én azt ígérhetem, hogy természetesen az eredményeket integráljuk a nemzeti állatvédelmi programba. Közös ügyünk az állatvédelem! – zárta szavait Ovádi Péter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.