Súlyosan megsérült a gondozó, miután az állatkert szökevény pandája megtámadta

Súlyosan megsérült a gondozó, miután az állatkert szökevény pandája megtámadta

állatkert
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 24. 12:30
Egyelőre nem tudni, Tian Bao hogyan keveredhetett az állatkert dolgozóinak fenntartott területre.
Bors

Szombaton délután megpróbált megszökni az egyik belga állatkert óriáspandája, aki menekülése közben gondozóira is rátámadt. A Tian Bao névre hallgató állat

olyan súlyosan megsebesítette az egyik útját álló férfit, hogy kórházba is kellett szállítani. 

Az ápoló harapásokból és karmolásokból származó sérülései komolyak, de a Brussels Times cikke szerint a férfi nincs közvetlen életveszélyben. Végül a négyéves óriáspandát sikerült visszavinni helyére, és Tian Bao szökési akciója egy olyan helyen történt, amely a Pairi Daiza állatkert látogatói elől el van zárva.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az első, Belgium területén fogságban született állat hogyan tudott megszökni és bejutni a park dolgozóinak kijelölt területre, de az ügyben vizsgálat indult. Hasonló támadás még soha nem történt az állatkertben, és az óriáspandákkal mindenki óvatos is, hiszen amint elérik a kétéves kort, vagy a 70 kilogrammos testsúlyt, szinte egyáltalán nem érintkezhetnek emberekkel.

Egyébként Tian Baot idén az ötödik születésnapja után Kínába vitték volna, ugyanakkor az még nem tisztázott, hogy a támadás miatt a költözést előrébb hozzák-e.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.