Az előző napokhoz képest emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma, pedig
a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt nagyon fontos, hogy mindenki viselje a maszkot valamennyi közterületen, ami március 8-a óta kötelező
- hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes jelezte azt is, hogy a vírus terjedésének megakadályozása érdekében rendezvényt és gyűlést tartani, valamint annak helyszínén tartózkodni tilos. Arról is beszélt, hogy a csoportosulásokkal és gyülekezésekkel minden ember maga és mások életét, testi épségét, illetve egészségét teszi ki veszélynek.
Az alezredes elmondta, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 525 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, így a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 29 484 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.
Kiss Róbert közölte, hogy a közterületi maszkviselési szabályok megszegése miatt kedden 170 embert figyelmeztettek, 199 főt megbírságoltak, míg 156 személyt feljelentettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.