Megrázó: belepusztult a kutyatámadásba az angolok kedvenc fókája

Megrázó: belepusztult a kutyatámadásba az angolok kedvenc fókája

felháborodás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 23. 15:30
A Freddie Mercuryról elnevezett fóka igazi látványosságnak számított a Temze partján, amint nyugisan heverészett a víz mellett.
Bors

A Hammersmith híd környékén járó londoniak körében állandó fotótéma volt a folyóparton napozó, pihenő, olykor bohóckodó állat. Ám vasárnap egy kutya megtámadta Freddie-t, és súlyosan meg is sebesítette.

A szemtanúk közül egy állatorvos azonnal a fóka segítségére sietett, míg a sürgősségi állatmentők megérkeztek.

Csúnya támadás volt, a kutya nem akarta elengedni a prédáját – mondta az 55 éves Duncan Phillips fotós, aki megörökítette a támadást. Pedig, mint elmondta, többen is megpróbálták szétválasztani a két állatot.

A Tilbury-i South Essex Wildlife Hospital (SEWH) fogadta be a sebesült fókát, és az orvosok mindent megtette érte. Ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett – törések, ficam, idegi károsodás, fertőzés, több harapás – hogy a szakértők úgy döntöttek, csupán hosszú szenvedés várna rá, miközben a vadállat felépülésre, és visszaengedésére az élőhelyére minimális esély sincs, ezért a legetikusabb az eutanázia.

Az állatbarátok máris a felelőtlen kutyatulajdonos megbüntetését követelik, aki nem tudta megakadályozni, hogy a szabadon engedett eb rátámadjon a békésen pihenő fókára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.