Aktuális

Megkérte a szerelme kezét, majd még ugyanazon az estén agyon is verte

Bors

2021. március 8. hétfő 23:00

Gyilkos féltékenységében végezte ki szerelmét egy férfi – ráadásul ugyanazon a napon, amikor megkérte a nő kezét.

Élete végéig a rácsok mögött marad az a 49 éves férfi, aki nem sokkal azután végezte ki szerelmét, hogy megkérte a nő kezét. Az angliai Portsmouth városában élő Mark Brandford egy feszítővas és egy kés segítségével, horrorfilmbe illő módon ölte meg a 32 éves Kayleigh Dunningot. 

A férfi a saját ágyában verte és késelte halálra a meztelen nőt. 

Kukkolóra akarta kenni a gyilkosságot

Mark Brandford 2019. december 16-án kérte meg barátnője kezét. Aznap este Kayleigh Dunning üzenetet küldött egy másik férfinak, akivel kapcsolatot tartott fenn, és akiről Brandfordnak azt mondta: már fél éve szakítottak. Az újdonsült vőlegény olyannyira feldühödött, hogy egy feszítővassal kezdte el ütlegelni menyasszonya fejét. 30 alkalommal sújtott le, mielőtt egy kést ragadott volna, amivel még kilenc alkalommal megszúrta az ekkor már számtalan sebből vérző, élet és halál közt lebegő nőt.

Brandford másnap elment dolgozni, majd hazaérve értesítette a rendőröket. Igyekezett úgy tenni, mintha ő maga is meglepődött volna a történteken. Ráadásul kapóra jött számára, hogy korábban meztelen felvételekkel és kamu Facebook-profilokkal irányította a nőt, elhitetve azt: kukkoló szállt rá. Most erre a nem létező kukkolóra foghatta a gyilkosságot.

A bíróság persze átlátott a férfi cselszövésein, és februárban kimondták a bűnösségét, a héten pedig életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Leghamarabb 26 év letöltése után jöhet szóba a feltételes szabadlábra helyezése – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470951_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyereket vár a magyar női pólóválogatott klasszisa - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19892_resized.jpg?avcount=1695466521
origo.hu

Putyin volt tanácsadója elmond mindent az orosz elnökről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470402_auto_resized.jpg
life.hu

A világhírű énekes édesanyjának azt javasolták, mondjon le a gyerekéről – 9 dolog, amit te sem tudtál Andrea Bocelliről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471217_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szörnyű tragédia: másfél éves kislányra dőlt a tévé Becskén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470284_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt az olajat ne vásárolják! – májrákot okozhat, visszahívta a Nébih

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19894_resized.jpg?avcount=1695466521
origo.hu

Összeomlott az ukrán hadsereg, menekülnek a katonák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470676_auto_resized.jpg
travelo.hu

Eltévedt kisoroszlánt találtak Szabadka mellett az országúton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695466521
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695466521
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni