Már csak ez hiányzott: duplán mutálódott koronavírust találtak

Már csak ez hiányzott: duplán mutálódott koronavírust találtak

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 28. 22:30
Az új, minden eddiginél aggasztóbb variánst Indiában fedezték fel.
Bors

A koronavírus ″duplán mutálódott″ variánsát Indiának a járvány által legerősebben sújtott, nyugati Mahárástra államában találták meg - jelentett be az ország járványügyi és betegségmegelőzési központjának, a CDC-nek az igazgatója, Szudzsit Kumar Szingh, aki elmondta, hogy Mahárástrában már 206, Újdelhiben pedig kilenc mintában azonosították az új variánst.

Az új mutáns azt jelenti, hogy az új variációban két korábbi, mutálódott variáns egyesült, de azt egyelőre még nem tudni, hogy az új törzs mennyire fertőző, az csak a vizsgálatok után derül majd ki. 

Egy újabb változatról van szó, amelyet eddig csak Indiában mutattak ki – idézte az MTI Ramanan Laxminarajan járványügyi szakértőt.

Az azonban bizonyos, hogy az új törzs felbukkanása előtt nagy arányban megugrott a fertőzöttek száma Mahárástrában és a környéken is. Az országban már emellett is egy újabb hullámról beszélnek, az 1,3 millárd főt számláló Indiában ugyanis a napi új fertőzöttek száma ismét 40 ezer fölé ugrott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.