Aktuális

Kilenc évig nevelte a lányát, amikor kiderült: a gyerek nem is az övé

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

A kislány még mindig nem az övé, de a bírósághoz fordult és pénzzel kárpótolták.

Forrás: Pexels

Egy aradi férfi kilenc évig nevelte a lányát, mire rájött, hogy akit nevelt, nem is az ő lánya, írja a Főtér. Az eset az „apát” annyira megviselte, hogy 10 ezer euró erkölcsi támogatást szeretett volna kiperelni az (igazi) anyából, ám végül csak 10 ezer lejjel (746 ezer forinttal) kellett beérnie.

A férfi és párja 1996-ban szakítottak először, ám újra összejöttek, és 2009-ben (a férfi szerint) gyerekük is született. A viták és konfliktusok miatt a pár 2017-ben ismét elvált, de ekkor a férfiban már motoszkálhatott a gyanú, ugyanis apasági tesztet végeztettek, amiből kiderült, hogy a kislány édesapja nem ő, hanem valaki más.

Ekkor fordult bírósághoz, arra hivatkozva, hogy nagy csapást jelentett neki a felismerés, hogy ennyi éven keresztül hazudtak neki, ráadásul a 2017-es válás után a nő és a kislány a férfi lakásában maradtak.

Bár a nő azzal védekezett, hogy a volt férje pontosan tisztában volt azzal, hogy nem ő a gyerek apja, a bíróság úgy ítélte meg, hogy ez nem bizonyítható, így végül a 10 ezer lej erkölcsi támogatás mellett arra kötelezték a volt feleséget, hogy fizessen a férfinak 815 lejt (60 ezer forintot) fenntartási költségek címen, 5400 lejt (402 ezer forintot) a gyermektartás fejében, illetve 2800 eurót (1 millió forintot) a férfi lakásának használatáért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17179298_auto_resized.jpg
life.hu

Mókusszerűvé vált Jennifer Aniston arca: plasztikai sebész magyarázza el az okokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat