Vasárnap a laboratóriumok 1722 új fertőzést szűrtek ki, ami tavaly december eleje óta a legalacsonyabb hétvégi szám.
Egy hét alatt a vasárnapi esetek száma 666-tal esett vissza.
A Covid-19-járvány tavaly március eleji kirobbanása óta eddig 26 036 emberéletet követelt. A napi elhalálozások száma hosszabb idő után ismét mérsékelten csökkenni kezdett.
A mostani március egyébként a járvány legtragikusabb hónapja, eddig ebben a hónapban 5232 személy hunyt el. Valószínűsíthető, hogy ez a szám még emelkedni fog, mert a napi halálesetek számát rendszeresen utólag pontosítják, emelik.
A cseh sajtó jó hírnek minősíti, hogy fokozatosan csökken a kórházakra nehezedő nyomás is.
Vasárnap a kórházakban 7188 személyt kezeltek, ami 1140-nel kevesebb, mint egy hete.
Néhány kórházban már visszatértek a normális üzemeltetéshez, bár a speciális Covid-osztályokat nem szüntették meg.
A járvány terjedésének enyhülését jelzi a reprodukciós szám is, amely vasárnap, 0,83 volt.
Vasárnapig 1,127 millió ember kapta meg a vakcina első adagját, mintegy 445 ezer személy már a második adagot is megkapta.
Jan Blatny egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy április végéig mintegy kétmillió cseh állampolgár kapja meg a vakcina legalább első adagját. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagokat használják.
Csehországban április 11-ig szükségállapot és nagyon szigorú óvintézkedések vannak érvényben. Andrej Babis kormányfő azt mondta, hogy ezek enyhítéséről legkorábban húsvét után születhet döntés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.