Az önzetlen anya meghalt, miközben a testével védte az öt éves ikerfiait a horrorbalesetben

Az önzetlen anya meghalt, miközben a testével védte az öt éves ikerfiait a horrorbalesetben

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 06. 20:30
A kisfiúk karcolásokkal megúszták, de sajnos félárván kell felnőniük. 
Bors

A beszámolók szerint fékezés nélkül ütötte el a sétáló édesanyát és két fiát az a sofőr, akinek már többször is bevonták a vezetői engedélyét gyorshajtás miatt.

A 29 éves Hillarie Galazka és fiai épp hazafelé tartottak, amikor egy nagyon gyorsan haladó autó tűnt fel, ami vészjóslóan közeledett feléjük.

Az anyuka érezhette, hogy baj lesz, mert gyorsan maga mellé terelte a fiúkat, majd

amikor látta, hogy nem tudnak elugrani a feléjük száguldó kocsi elől, a gyerekeket maga mögé lökte, hogy inkább rajta hajtson át az autó.

Hillarie a helyszínen életét vesztette, a két ikerfiúnak viszont csak karcolásai lettek, az édesanyjuknak köszönhetően.

Az amerikai Michiganben történt tragédia megrázta a helyi közösséget, az emberek azt követelik, hogy a priuszos gázoló élete végéig maradjon börtönben.

(via Daily Star)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.