A férfi kizárólag idős nőket vett célba, taktikája mindenkinél ugyan az volt: nyakmasszázzsal kezdte, és lopással folytatta. Elsőként egy nyugdíjas asszonyt szólított le, akit korábbi ismeretségükre hivatkozva rávett egy masszázsra.
Mikor azonban az idős hölgy nyakánál ténykedett, észrevételnül lecsatolta a néni nyakláncát, és zsebrevágta,
méghozzá az asszony keresztet ábrázoló medáljával együtt.
A férfi, sikerét látva nem is állt meg, nemsokára egy újabb áldozatot keresett magának, akitől hasonló módszerekkel vette el a nyakláncát. A két asszonynak több százezer, megközelítőleg félmillió forintos kárt csinált.
Miután elfogták a csaló masszárt, kiderült, hogy nem kezdő ezen a pályán, ugyanis már
többszörös, súlyos visszaesőnek számított.
Az ügyészség most bíróság elé állítja a trükkös tolvajt, aki a sorozatos elkövetésért és a halmozati büntetés miatt akár öt év fegyházat is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.