Aktuális

A korábban összesítettnél is többen maradtak az állami egészségügyben

MTI

2021. március 3. szerda 20:05

Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a végső adatok beérkezésével megállapítható, hogy a korábban összesítettnél is kevesebben - az egészségügyi dolgozók alig 3,7 százaléka - döntöttek úgy, hogy távoznak az állami struktúrából. Ezzel párhuzamosan - szerdáig - csaknem 700 új belépő is érkezett a rendszerbe.

Hangsúlyozták, hogy a betegellátás mindenhol biztosított.

Az Okfő közölte: a korábbi jogviszony a törvény szerint március 1-jével szűnt meg, és a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét. Jelenleg felmérik, hogy a dolgozók mely szakmai területekről távoztak - írták.

Kiemelték, azzal, hogy csaknem 700-an érkeztek a rendszerbe "a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő", csak egy-egy intézménynél merült fel "átmeneti humánerőforrás-hiány". Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással mindenütt képesek kezelni a helyzetet - olvasható az Okfő közleményében.

Hozzátették: a szervezet folytatja a tárgyalásokat az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel a felmerülő kérdések tisztázásáért.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató keddi sajtótájékoztatóján - a hétfő esti adatok alapján - azt mondta: az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, de ez az arány akár 96 százalékig is felmehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077984_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő dolgokat mondott a szülés után Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15960_resized.jpg?avcount=1686261611
origo.hu

Durván megalázta Curtis Majkát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077093_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két vármegyére másodfokú riasztást adtak ki: erre kérik a lakosságot!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077180_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez több, mint eszetlen portyázás: orosz földön, orosz kézben NATO-fegyverek – és oroszokra lőnek vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075809_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szívszaggató fotókon a Dollyéktól kimentett ebek, ilyen állapotban vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078573_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Német politikus: Ennek a háborúnak véget kell érnie!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15955_resized.jpg?avcount=1686261611
origo.hu

Szörnyű hír érkezett a Família Kft. régóta betegséggel küzdő sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16076525_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nyári angyalhoroszkóp 2023.: ezt üzeni neked az őrangyalod a következő hónapokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078056_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fontos bejelentést tett a kormány: „Megvédjük a nyugdíjasokat”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077929_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Előre látta kegyetlen sorsát Suhajda Szilárd - így kerülnek haza a hegymászó elhagyott tárgyai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078704_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megfogtam a kezét és tudtam, már nem él" - szerelmes öngyilkosok Erdőkertesen: itt a vallomás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/zbweRepw0L9NgiDPv_Gi9LrJb4wNHXbgJgOxrnPNn0Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyYTExODk4ZmQyMTQwODU5ZjE0ODY0NWUzZGE5MjE1.jpg
Korrupció

Magyarázkodásba fogott a legnagyobb brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/il5bAEaHgvYjNVA-B4kpjG7z6pbZRA1TfC-MQ1AXN_k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlY2Q5YWJhMWRlODRjY2RhZmI3MmMwMGVkZWJiYmNk.jpg
Tragédia

„Rohadtul nem ezt érdemelted” – gyilkosság áldozata lett a Dunánál holtan talált fiatal?