A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is

A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 15. 10:40
A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is, és bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk - mondta március 15-ei videoüzenetében a Fidesz kommunikációs igazgatója.
MTI

Hollik István a közösségi oldalán Tisztelet a múlt és ma hőseinek! címmel hétfőn közzétett videóban arról beszélt: idén nem ünnepelhetjük úgy március 15-ét ahogyan megszoktuk. "Üresek az utcák és árván lobognak a nemzeti színű zászlók is" - fogalmazott.

Hozzátette: mintha évtizedek teltek volna el azóta, hogy együtt ünnepeltük '48 hőseit.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban 1848 üzenete cseppet sem halványult.

Hangsúlyozta: 173 éve a Habsburgok rabigája ellen kelt fel a magyar, ma pedig a vírust akarjuk legyőzni, hogy végre visszakaphassuk a szabadságunkat.

"Akkor is és most is vállt vállnak vetve küzdöttünk, mert örök magyar igazság: együtt erő vagyunk" - mondta.

Szerinte a kokárda éppen ezért ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe annak a küzdelemnek, amit a vírus ellen vívunk.

"És bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk." - zárta videóüzenetét a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.