Aktuális

VV Fanni-ügy: Kisfia születése óta még jobban bánja tettét B. László

Bors

Létrehozva: 2021.02.05.

Hétfőtől folytatódik a tárgyalás VV Fanni gyilkossági ügyében, amelynek során a vádlott, B. László mellett újabb tanúk tesznek vallomást a Fővárosi Törvényszék előtt.

Forrás: Bors

A több mint három éve folyó per közben az egykori kajakos – mint azt a Bors elsőként megtudta – édesapa lett, ami pluszerőt ad neki, hogy bizonyítsa állítását: nem ölte meg a valóságshow-szereplőt.

A kisfia születése még inkább rádöbbentette Lászlót, hogy mekkorát hibázott, amikor nem orvoshoz vitte Fannit. Ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét, mert édesapaként ez az ügy többszörös súllyal nehezedik a vállára, hiszen ott lebeg a feje fölött, hogy egy ártatlan kisgyerek apa nélkül nőhet fel – mesélte lapunknak B. László nagybátyja, akitől megtudtuk, hogy a vádlott hétvégi apuka lett. Párja ugyanis fővárosi, s a picivel csak hétvégén tud Dunaújvárosba utazni a házi őrizetben lévő szerelméhez.

VV Fanni ügyében hamarosan meghallgatják azt a férfit, aki a feltételezett tettes érkezése előtt távozott a lánytól. 

A részletekért keresse a Bors szombati számát!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze