Vádat emeltek egy prostituáltakat kizsákmányoló bűnbanda tagjai ellen

Vádat emeltek egy prostituáltakat kizsákmányoló bűnbanda tagjai ellen

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 15. 11:13
Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegítése miatt hét elkövetővel szemben, akik 2011 és 2017 között az Egyesült Királyságban 26 nő kizsákmányolásával 40 millió forintra tettek szert.
MTI

A főügyészség hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

egy a Békés megyei Tarhoson élő család három tagja 2011-ben és 2012-ben Londonba költözött, majd a közösségi médiában feladott hirdetésekkel Magyarországról nőket toborzott prostitúcióra. Megszervezték számukra a kiutazást, a szállást, a napi ellátást.

Kezdetben a bérelt lakásuk egyik szobáját használták szexuális célra, majd ingatlanokat béreltek Londonban és más angliai nagyvárosokban egy békéscsabai születésű, de szintén ott élő társuk segítségével.

Két férfi és egy nő, a bűnbanda vezetői folyamatosan frissítették a nőkről készült, internetes oldalakon elhelyezett profilokat. Három másik bűntárs pedig "recepciósként" fogadta a hívásokat, egyeztette a helyszínt és a tarifát a kuncsaftokkal.

A prostitúcióra kényszerített nők közül tizenöten kilátástalan életkörülményeik miatt döntöttek a tevékenység mellett, így sérelmükre a banda bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettét követte el. További tizenegy nő esetében az üzletszerű kerítés és a prostitúció elősegítése róható a vádlottak terhére.

A sértettek a bevételük felét adták oda kizsákmányolóiknak, akik így hat év alatt legalább 40 millió forint illegális jövedelmet szereztek.

A Békés Megyei Főügyészség a bűnszövetség vezetőivel és a lakást bérlő társukkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, továbbá a megszerzett vagyon elkobzását indítványozza a vádiratban. A "recepciósokkal" szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolják.

Az ügy felderítésében a Nemzeti Nyomozó Iroda és a londoni Metropolitan Police is részt vett. A bizonyítékokat a magyar hatóság részére az Eurojust koordinálásával létrejött együttműködés keretében adták át gyorsabban és hatékonyabban, mint amit a hagyományos jogsegély-ügyintézés lehetővé tesz - közölték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.