Ez az első, koronavírus elleni oltóanyag, amely engedélyt kapott az országban.
A Bloomfield jegyezte közlemény leszögezi, hogy a vírus elleni harc következő, kulcsfontosságú lépése az oltás lesz, amely egyébként a tervek szerint tavasszal indul.
Még sok munka vár ránk, nem vagyunk kint a vízből, de a Pfizer/BioNTech oltóanyagának átmeneti jóváhagyása fontos mérföldkő"
- áll a közleményben.
A Medsafe részéről azt közölték, a vakcina megfelelt a felügyelet állította 58 feltételnek.
Jacinda Ardern miniszterelnök azt mondta, a Medsafe az engedélyeztetés előtt tájékozódott a vakcinával kapcsolatban más országok gyógyszerfelügyeleteinél is.
Már mondtam, hogy 2021 az oltás éve. Ez a program az egész évre szól, még csak most kezdtük el
- jelentette ki Ardern, leszögezve, hogy nem kívánnak senkivel versenyezni, és elsősorban az oltóanyag biztonságát tartják szem előtt.
Az ellenzék mindazonáltal bírálta a kormányt, azt vetve Wellington szemére, hogy világviszonylatban lemarad az oltási kampányban, és ezzel elveszíti az előnyt, amelyre a fertőzés terjedésének gyors visszaszorításával tett szert.
Új-Zélandon a tervek szerint március végéig kezdik meg a határőrség alkalmazottainak a vakcinálását. Azért oltják be őket először, mert az országban egy ideje nem tudnak közösségen belül kiindult fertőzésről, így a határon dolgozók számítanak a legveszélyeztetettebb csoportnak.
A lakosság tömeges oltása vélhetően az év közepétől indul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.