A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a nyomozók délután fél 5 körül figyeltek fel egy gyanús autóra a XV. kerületi Pozsony utca 26. előtt. Intézkedés alá akarták vonni a jármű vezetőjét, de
ő a rendőrautót meglátva nagy sebességgel elindult a gépkocsival, a körülötte álló hat ember pedig felszállt egy villamosra.
A rendőrök az ismeretlen sofőr autóját a IV., a XIII. és a XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utca 44. alatt állították meg 20 percen belül. Az eset során senki sem sérült meg - tették hozzá.
A villamossal távozó hat embert - a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével - a XV. kerületi rendőrkapitányságra, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő.
Az ügyben a XV. kerületi kapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indított eljárást.
Az autó vezetőjével szemben pedig közúti veszélyeztetés vétség miatt külön eljárás indul - írta a BRFK.
Az MTI információi szerint a sofőr piros lámpákat figyelmen kívül hagyva, járdákra is felhajtva menekült a rendőrök elől az autójával
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.