Szűz lányokra vadászott: 12 lányt tartott fogva, erőszakolt, majd ölt meg az ardennes-i ogre - 18+

Szűz lányokra vadászott: 12 lányt tartott fogva, erőszakolt, majd ölt meg az ardennes-i ogre - 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 04. 21:15
Michel Fourir 16 éven keresztül tartó ámokfutása 2003-ban ért véget, amikor utolsó áldozatának sikerült kiszabadulnia a fogságból.
Bors

Amikor 2003 júniusában a rendőrök letartóztatták Michel Fourniret-t, nem is sejtették, hogy milyen borzalmaknak vetnek véget. A 78 éves férfit végül sorozatgyilkosság és többszöri kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak vádjával ítélték el. Ügye most azért került ismét a reflektorfénybe, mert életéből filmet készít a TF1 csatorna, amin az áldozatok családja érthetően végtelenül kiakadt, ahogy a gyilkos fia is. Selim fel is szólalt a készülő mozi ellen:

Ez a szánalmas film dicsőíteni fogja apámat

A csatorna persze azt mondja, ők nem tisztelegnek a pedofil gyilkos gaztettei előtt, hanem a nyomozóknak állítanak majd emléket.

Hirdetésben szerzett társat

Az Ardennes Ogréja néven elhíresült belga férfit a harmadik felesége, Monique Olivier segítette. A pár úgy ismerkedett meg, hogy a férfi feladott egy hirdetést egy katolikus magazinban, amire egyedül Oliver válaszolt. Egyezséget kötöttek: a nő segít Fourniret-nek szűz lányokat találni, cserébe a férfi megöli az asszony akkori férjét. Végül az „Ogre” nem tartotta be az egyezség rá eső részét, ellentétben az ápolónőként dolgozó Olivierrel.

hazafelé tartott az iskolából az áldozat

A pár első áldozata a 17 éves Isabelle Laville volt, akit Olivier 1987 decemberében cserkészett be, amikor a lány hazafelé tartott az iskolából. A nő leszólította Isabelle-t, hogy útbaigazítást kérjen, majd rábeszélte az iskolás lányt, hogy száljon be az autójába. Útközben felvettek egy stoppost is, aki nem más volt, mint a korábban már pedofilia miatt letartóztatott Fourniret.

A járműben az ogre megragadta a lányt a hajánál fogva és úgy faggadta, hogy szűz-e még. A lány maradványait végül 2006-ban találták meg egy használaton kívüli kút alján.

A második áldozat maga kereste fel gyilkosát

Fourniret és Olivier második áldozata az egyetlen, aki kilóg a sorból. 1988 márciusában a 30 éves Farida Hammiche maga kereste meg Fourniret, hogy segítséget kérjen tőle. A nő annak a bankrablónak volt a felesége, akivel egy cellán osztozott egy időben a férfi. A nő azt kérte tőle, hogy segítsen neki aranyrudakat kiásni, amik egy temetőben lettek elrejtve. A nő ki is fizette a Fourniret-t, aki viszont meggondolta magát. Hammiche holtteste sose került elő.

Összesen 12 embert öltek meg

A pár 1987 és 2003 között összesen 12 embert ölt meg, akikben -Hammiche-t leszámítva - az volt a közös, hogy mind szüzek voltak. Az áldozatokat különböző módokon cserkészte be Olivier, volt, amikor terhesen rosszullétet színlelt. A lányok közt volt a 21 éves Jeanne-Marie Desramault, a 12 éves Elisabeth Brichet és a 13 éves Natacha Danais is.

Az utolsó áldozatnak sikerült megszöknie

Fourniret és Olivier ámokfutásának végül 2003-ban lett vége, amikor az akkor 13 éves áldozatuknak sikerült megszöknie. A belga lányt a férfi a furgonába csábította, ahol megkötözte, megerőszakolta és megfenyegette, hogy megöli. A lánynak akkor sikerült kiszabadulnia, amikor megálltak a kisteherautóval, majd egy arra elhaladó autós felvette őt, és feljegyezte Fourniret rendszámát.

A saját lánya öngyilkos lett

Fourniret-et, akinek egy korábbi házasságából született lánya öngyilkos lett 2006-ban, mert nem bírt együtt élni a tudattal, hogy apja egy sorozatgyilkos, életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Segítőjét, Olivier is letöltendő börtönbüntetést kapott gyilkosságban való bűnrészességért. Minimum 28 évet szabott rá ki a bíróság, írta meg a The Sun.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.