Aktuális

Rengeteg támadást kapnak: Halálos beteg felesége dögös gondozójával jött össze a férj

Bors

Létrehozva: 2021.02.11.

Sokan támadják azt a fiatal nőt, aki összejött a halálos betegséggel küzdő gondozottjának a férjével. De ők boldogan élnek.

Aranyásónak nevezik azt a fiatal nőt, aki miután halálos betegséggel küzdő gondozottja meghalt, összejött annak a férjével. Most pedig együtt nevelik az özvegy férfi és az elhunyt nő közös gyermekét.

A 49 éves Robert Harris még évekkel ezelőtt adott munkát a 29 éves Naomi Watsonnak, aki egy Facebook-csoportban keresett dajka állást. A férfi megkereste a fiatal nőt, hogy felesége, Lisa betegsége miatt szükségük lenne valakire, aki vigyáz az akkor kilenc éves gyermekükre, Mollyra.

A feleség hatalmas öleléssel fogadta őt otthonukban, sőt, amikor a halálos motoneuron-betegséggel küzdő Lisa állapota romlani kezdett, még közelebb kerültek egymáshoz. Naomi a bébiszitterkedés mellett gondozni kezdte a beteg nőt, öltöztette, fürdette, etette őt.

Lisa és én egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mindig nekem sírta el magát, amiért olyan nehéz  volt minden, a szívem szakadt meg. Barátok lettünk

– idézi Naomit a DailyStar.

Miután a feleség 2014-ben meghalt, a fiatal nő segített Robertnek átvészelni a gyász időszakát, és továbbra is vigyázott Mollyra.

Egyik nap rájöttem, mit érzek iránta, a semmiből jött. Ráadásul nem elég, hogy Rob elvesztette a feleségét, 20 évvel idősebb is nálam. Hetekkel később, amikor Molly elment egy iskolai táborba, Robert pedig vacsorát főzött nekem, nem hittem volna, de megcsókoltuk egymást

– mesélte Naomi.

A gyermek előtt két hétig titkolták a kapcsolatukat, ám utána felvállalták azt. Sőt, azóta már jegyben járnak és boldogan élnek hármasban a spanyolországi Calpéban. Naomi megígérte, soha nem akar majd Lisa helyébe lépni, aki örökre a család része lesz.

Lisa egy fantasztikus ember volt, akit soha nem lehet elfelejteni. El kell ismerni, a lehető legszokatlanabb módon talált rám a szerelem. De ez megmutatja, hogy a legfájdalmasabb veszteségek után is meg lehet találni a boldogságot

– zárta gondolatait a fiatal nő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141550_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól