A következetes védekezésnek köszönhetően a járvány második hullámát sikerült megfékezni – mondta a heti kormányinfón Gulyás Gergely.
Sajnos az adatok mostanság nem mutatnak csökkenést, a brit vírusmutáns Magyarországon is terjed, tehát több fertőzésre és a járványadatok megugrására kell számítani
– tette hozzá. A mai nap folyamán átlépjük a 300 ezres számot az oltások számában, és több mint 117 ezren pedig már a második oltást is megkapták.
A jövő héten folytatódhat a legidősebbek és a 60 év alatti krónikus betegek oltása is a várhatóan beérkező vakcinaszállítmányokkal - mondja a miniszter.
Az uniós beszerzésből Magyarország 19,7 millió adagot kötött le, ha ez itt lenne, akkor majdnem 9,9 millió embert tudnánk beoltani. Az orosz vakcinából 2 milliót kötöttünk le, ebből 200 ezer februárban érkezhet, a kínai Sinopharm első, 500 ezres szállítmánya pedig a jövő héten állhat rendelkezésre.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ előbb megvizsgálja a szert, majd lehetővé válik az 500 ezer vakcina felhasználása.
A kormány tegnap arról is döntött, hogy
védettséget igazoló okmányt vezet be, ilyet az kaphat, aki mindkét oltást megkapta vagy átesett a betegségen. Az okmánynak érvényességi ideje nem lesz, hiszen egyelőre nem tudni, meddig hatásosak a vakcinák.
Szintén védettséget igazoló okmányt kap az, aki koronavírusból felgyógyultnak minősül.
Itt az érvényesség ideje az első negatív PCR-teszt időpontja lesz, vagy pedig az első pozitív tesztet követő 10. nap. Egy harmadik lehetőség lesz, amikor valakinek a vérében antitestet találnak, az is kaphat okmányt négy hónapra. Az utóbbi esetben fizetni kell - tette hozzá. Az, hogy ez milyen jogosultságokkal jár, arról nincsenek még döntések.
A bértámogatások kifizetését felgyorsította a kormány, az igényelt 40 milliárdnyi támogatásból 36 milliárdot eddig megítéltek a kormányhivatalok, ebből 35,5 milliárdot tegnapig ki is fizettek - emelte ki Gulyás Gergely.
Jövő héten indul az online konzultáció az élet ujraindításáról - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet majd konzultálni - tette hozzá.
Gulyás elmondta már több mint 2 millióan regisztráltak az oltásra, és ennyi embert optimista forgatókönyv szerint be lehet oltani március végére.
Április vége lehet a legkorábbi időpont, amikorra mindenkit beolthatunk, de ez egy optimista forgatókönyv
- tette hozzá.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy 8-10 évre szóló agrárgazdasági programot fogadtak el, és a nemzeti hozzájárulás minden korábbinál több lesz. Ezeknek a lépéseknek a lényege, hogy ne csak az élet, hanem a gazdaság is visszatérjen a növekedési pályára - tette hozzá.
A bértámogatások 40 milliárdos összegéből 35,5 milliárdot kifizettek. A megítélt támogatások 99 százalékát fizették ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.