Az előzetes, kedvezőnek mutatkozó eredmények alapján az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága úgy döntött, vizsgálni kezdi a német CureVac új típusú koronavírus elleni vakcináját.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálata addig folytatódik, amíg nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelem benyújtásához – közölte a hatóság, amit a HáziPatika.com szúrt ki.
Az EMA a vakcinákkal kapcsolatban minden esetben azt vizsgálja, hatékonynak bizonyul-e a koronavírus-fertőzés ellen, illetve, hogy biztonságosan alkalmazható-e. Magát az európai uniós forgalmazását a benyújtást követő vizsgálat eredménye alapján az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie, az EMA pozitív ajánlásával.
A CureVac oltóanyaga a hírvivő RNS (mRNS) technológián alapul, ugyanúgy, mint a már használatban lévő és igen hatásosnak bizonyuló Pfizer-Biontec és a Moderna cégek vakcinái.
Ez a modern és nagyon eredményes oltóanyagtípus azáltal nyújt védettséget, hogy segítségével az emberi szervezet saját maga állítja elő a védekezéshez szükséges antitesteket.
Mindeközben az amerikai Johnson & Johnson és a Novavax oltóanyagai is célegyenesben vannak - így folyamatosan nő a rendelkezésre álló vakcinák száma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.