Aktuális

Új típusú koronavírus-vakcina a láthatáron: nagy reményeket fűznek hozzá

Bors

Létrehozva: 2021.02.05.

Magyarországon jelenleg ötféle koronavírus elleni vakcina használható fel, ami már így is szép szám. Hamarosan azonban újabb két oltóanyag is engedélyt kaphat az Európai Unióban, ami további bizakodásra ad okot.

Forrás: Pexels.com

Úgy tűnik, nem csak a Johnson & Johnson vektorvakcinája van a célegyenesben, hanem a szintén amerikai Novavax saját gyártású készítménye is. Az említett cég ráadásul ezzel egy újabb technológiával készült koronavírus vakcinát tett fel a világ vakcinatérképére.
Ezzel egy újabb típusú vakcina jelenik meg a piacon az eddigi három típus mellett.Az mRNS vakcinák közé tartoznak az amerikai-német Pfizer-BioNTech és az amerikai Moderna vakcinái, vektorvakcina a brit AstraZeneca, az orosz Sputnik, és ilyen lesz az amerikai Johnson & Johnson. A kínai Sinopharmé inaktivált vakcina, a Novavax pedig egy új, alegység típusú vakcina– sorolta a koronavírus elleni oltóanyagokat Dr. Rusvai Miklós.

„Én őszintén nem gondoltam, hogy ez a típus ilyen hamar elkészül, hiszen ebbe a típusú koronavírus elleni vakcinagyártásba már többek bicskája is beletört.”

Most úgy néz ki az amerikai Novavax megcsinálta – mondta el a BorsOnlinenak a virológus.

Az alegységvakcina egy jól bevált, második generációs vakcinatípus, melyet többek között influenza és hepatitis B vírus ellen is alkalmaznak.

– Ez a vakcina a koronavírus tüskefehérjéjének antigénjét tartalmazza. Gyakorlatilag a kész tüskefehérjét juttatja be a szervezetbe, ez által váltja ki az immunitást. Ez azért jó, mert

semmilyen más fehérje ellen nem kell védekeznie a szervezetnek, vagyis tud koncentrálni arra az egy fehérjére, ami ellen az ellenanyagok képződnek

– magyarázta a professzor a nagyjából húszéves vakcinatechnológia működését.

– Azért lehetett ilyen időigényes az előállítása, mert ennek a vakcina típusnak igen bonyolult az elkészítése. A Novavax az első cég, amelyik ezt a típust meg tudta alkotni a COVID-19 ellen. A vakcina több mint 90 százalékban hatékony és ha minden jól megy, már a Johnson & Johnson vakcinája  előtt megkaphatja az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét. Ez azért nagy dolog, mert minél több az engedélyezett vakcina, annál nagyobb az esély a lakosság minél szélesebb körű immunizálására – zárta a professzor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713610511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713610511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713610511
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban