Több mint négy évtizede harcol az igazságért egy idős angol házaspár. A Marrows család azóta is imádott gyermekük 43 évvel ezelőtti halálának okát próbálja kideríteni.
Most úgy tűnik, kiderült a borzalmas igazság.
1978-ban, a Scunthorpe Kórházban tartásjavító operáción esett át az akkor mindössze 5 éves Carl Marrows. A műtét során komplikáció lépett fel, aminek következtében a kisfiú életét vesztette. Az orvosi jelentések szerint Marrows halálának oka a hatalmas vérveszteség volt, ám ezt a család képtelen volt feldolgozni, ezért bíróságra vitték az ügyet. Egy két évvel később lefolytatott vizsgálat alapján a kisfiú halálát továbbra is természetes eredetűnek könyvelték el.
Posted by John Dedman on Sunday, February 14, 2021
Marrowsék azóta sem adták fel a harcot, aminek múlt héten eredménye is született. Mint kiderült, a kisfiú mulasztás miatt hunyt el.
Az új vizsgálattal arra próbáltak rájönni, hogy egy ilyen műtét során felmerülő jelentősebb vérveszteség esetén milyen ellátásban kellett volna részesülnie a kisfiúnak. A procedúra pontos meghatározása után ki is derült:
az óvintézkedéseket nem végezték el Carl Marrowson.
Posted by John Dedman on Sunday, February 14, 2021
A vérzés jelentkezésekor a sürgősségi ellátás helyett máris a kórterembe tolták a kisfiút, ám amikor egy nővérnek feltűnt, hogy valami nincs rendben, csak később szólt az illetékes orvosnak, akkor pedig már késő volt: nem tudták megmenteni az életét.
A nyomozás során az orvosi papírok is előkerültek, amelyek erősen hiányosak voltak.
– Ha Carl túlélte volna a műtétet, idén lenne 49 éves. Családja a legnagyobb méltósággal viselte az eljárásokat – nyilatkozta az ügyben illetékes halottkém.
Ragyogó kissrác volt.
– mondta néhai fiáról a most 74 éves apa.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.