Brutális: 20 tűzoltó erőszakolta meg a tinilányt

Brutális: 20 tűzoltó erőszakolta meg a tinilányt

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 09. 21:30
Gyomorforgató, mit tettek a tűzoltók a 13 éves kislánnyal. Belegondolni is szörnyű, milyen rémségeket kellett a kamasznak átélnie.
Bors

Felháborító – ugyanakkor jogilag sajnos egyáltalán nem egyszerű – eset miatt gyűlt össze a bíróság Franciaországban. Egy kamaszlányt legalább húsz tűzoltó használt ki perverz nemi vágyaik kielégítésére két éven keresztül. Az áldozat a zaklatások kezdetekor mindössze 13 éves volt.

A most 25 éves Julie 2008-ban ismerte meg a tűzoltóként Bourg-la-Reine-ben állomásozó Pierre-t. A férfi folyamatosan üzenetekkel bombázta, később pedig webkamerán keresztül arra kérte, hogy a kamaszlány vetkőzzön le neki. Miután a gyermek ezt megtette, a férfi továbbadta a telefonszámát más tűzoltóknak, akik hasonlóképp kihasználták őt – írja a The Guardian.

A vádirat szerint a tűzoltók kvázi egymás közt adták körbe a tinit, de volt, hogy egyszerre többen is megerőszakolták. Julie édesanyja mit sem sejtett a szörnyűségekről. Akkor még hálás is volt, hogy a tűzoltók felkarolták, a szárnyuk alá vették a lányát.

Még tortát is készítettem nekik – mondta az asszony elszörnyedve.

Mindeközben a lány úgy írt naplójában az esetről:

rettegett és a félelem megbénította őt.

Három tűzoltó beismerte az aktusokat – a történet azonban itt vesz újabb fordulatot.

Nem erőszak, hiába kiskorú

Noha az áldozat kiskorú volt, ez – ellentétben más országokkal – nem jelenti automatikusan azt, hogy az eset nemi erőszaknak minősül. Miután a tűzoltók azt vallották, a szex beleegyezéses volt, hiába volt 13 éves a lány, ez nem számít. Mivel azonban közfeladatot ellátó személyekről van szó, bíróság elé állíthatóak – ám nem erőszak miatt. Így legfeljebb hét évre ítélhetőek – míg a nemi erőszak 20 évet jelentene a rácsok mögött. Ehhez azonban az áldozatnak bizonyítania kell, hogy megpróbált ellenállni – azaz újra kell élnie a szörnyűségeket.

Ez is érdekelheti!

A férfi tagadja, hogy megerőszakolta a 11 éves kislányt, de a terhességi teszt mást mond – 18+

Rosszabb, mint egy horrorfilm: megerőszakolták, megkövezték és eltemették – mégis túlélte a tinilány

Orális szexre kényszerítette nevelt fiát, emellett lányait is megrontotta a Komárom-Esztergom megyei pedofil

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.