Aktuális

"B.zik, zsidók kíméljenek" - Újabb antiszemita levél került elő a 444 főszerkesztőjétől

Bors

Létrehozva: 2021.02.23.

„B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – címen küldött körbe a kollégáinak egy levelet Uj Péter, a Soros-blog jelenlegi főszerkesztője. A botrányos körlevél még akkor keletkezett, amikor Uj az Index főszerkesztője volt.

Újabb, az Index szerkesztőségében körbeküldött, Uj Péter által jegyzett zsidózó, antiszemita levelet szerzett meg a PestiSrácok.hu, a 444 jelenlegi főszerkesztőjének korábbi ocsmány irományát az Index korábbi, névtelenséget kérő újságírója juttatta el a szerkesztőségükbe, mondván, Uj Péter stílusa miatt többször is kinyílt a bicska a zsebében, de a liberális szerkesztőség tagjai nem merték szóvá tenni főnökük antiszemitizmusát.

“B.zik, zsidok, vegetarianusok kimeljenek” – (így ékezetek nélkül) ezzel a tárggyal küldött e-mailt Uj Péter még 2006-ban az Index akkori szerkesztőségi tagjainak. A kedvesnek nehezen nevezhető megszólítás valójában egy meghívás volt, hiszen a főszerkesztő disznóvágásra akarta elcsábítani a lap dolgozóit. 

Uj Péter a macsó disznóvágások koronázatlan királya tehát – levele értelmében – az általa szervezett spirituális malacölésen nem látta szívesen az Indexben dolgozó homoszexuális, zsidó és vegetáriánus munkatársakat. Nyilvánvaló, hogy Uj Péter ezzel viccelődni próbált, de az az igazság, hogy az emberek nagy része azon sem nevetett, amikor valami elmebeteg náci disznólábakat tett a pesti alsó rakparton található holokauszt emlékmű cipőibe még 2009-ben. Uj Péter levele ugyanez a szint. Akkor a rendőrség közösség elleni izgatás gyanúja miatt nyomozást is indított.

Nem ez volt Uj Péter első antiszemita botránya. Egy belső, 2005-ben írt e-mailben Uj Péter olyan fogalmakat használ, mint „fityma rabbi”, vagy „judeopata”. Az e-mail akkor keletkezett, amikor 2005-ben az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) három órára elhallgattatta a Tilos Rádiót, mert a rádió lejátszotta Barcs Miklós Képviselő funky című alkotását.

A Pesti Srácok riportere, Bohár Dániel megkereste telefonon Uj Pétert. A Soros-blog jelenlegi főszerkesztője, a mindig nagyhangon nyilatkozgató, magát magabiztosnak mutatni próbáló Uj Péter zavart dadogása tanulságos.

UJ PÉTER ZSIDÓZÁSA

🤯A 444-ES UJ PÉTER ÚGY ZSIDÓZIK, MINTHA NEM LENNE HOLNAP🤬//Megszereztünk egy belső levelezést, ahol a legalja trágár stílusban kommunikált az Index egykori főszerkesztője a többi újságíróval//‼️UJ PÉTERT KÉRDŐRE VONTUK‼️A dadogása lent a videóban!⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️TOVÁBBI RÉSZLETEK HAMAROSAN‼️

Közzétette: A Riporter – 2021. február 19., péntek

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105710
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos