A vörös, azaz a koronavírus-járvány tekintetében kockázatosnak minősített országokból érkezőknek Ukrajnában házi karanténba kell vonulniuk két hétre, amelyet a határidő letelte előtt csak negatív PCR-teszttel hagyhatnak el, illetve kész vizsgálati eredményekkel kell érkezniük Ukrajna területére, amelyet nem később, mint 48 órával a határátkelő átlépése előtt végeztek el.
Minden külföldinek kell olyan egészségügyi biztosítással rendelkeznie, amely kiterjed a koronavírusos megbetegedés kezelésére is Ukrajna területén
- emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.
A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 8199 új esettel 1 146 963-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 166 áldozattal 20 542-re. Eddig 847 391-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint tízezren, az aktív betegek száma így több mint kétezerrel 279 030-ra csökkent.
Az elmúlt napban az országban ismét sok, 2152 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány rendkívüli ülésén hozott döntése értelmében a Crown Agents elnevezésű nemzetközi szervezet fog koronavírus elleni vakcinát vásárolni Ukrajna számára. A szervezet több más országnak is szerez be vakcinát, köztük Nagy-Britanniának - jegyezte meg. Előzőleg ezzel az orvosi eszközöket beszerző ukrán állami vállalat, a Medzakupivli Ukrajini foglalkozott, de a tárcavezető szavai szerint nem bizonyult hatékonynak.
Denisz Smihal miniszterelnök egy péntek reggeli tévéműsorban utalást tett arra, hogy a január 24-én lejáró szigorított karantént nem hosszabbítja meg a kormány,
ugyanakkor a már megszokott, általános karanténszabályok, a maszkviselés és a távolságtartás továbbra is érvényben maradnak.
Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi miniszter a napokban kijelentette, hogy január 25-től az országban várhatóan visszatérnek az adaptív karanténhoz, vagyis régiónként eltérő szabályok lesznek érvényben. Jelenleg a január 8. óta érvényben lévő szigorított karantén alatt az egész országban távoktatásban tanítanak az iskolákban, a vendéglátóegységek csak elvitelre vehetnek fel rendelést, az üzletek csak meghatározott termékeket, főleg élelmiszereket, higiéniai termékeket, háztartási vegyszereket, állateledeleket és növényvédő szereket árusíthatnak és tiltott minendféle sport-, kulturális és egyéb rendezvény.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.