Tragédia a távoktatáson - Osztálynyi diák nézte végig a Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnőjének a halálát

Tragédia a távoktatáson - Osztálynyi diák nézte végig a Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnőjének a halálát

középiskola
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 20. 04:10
Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor szörnyű, örökre az emlékeikbe vésődő pillanatok következtek. Tanárnőjük leesett a székről, és a szobába berohanó férje hiába küzdött az életéért, már nem segíthetett rajta.
Bors

Szörnyű tragédia rázta meg hétfő reggel az egyik Bács-Kiskun megyei középiskolát: a mindenki által szeretett 52 éves tanárnő az online tartott tornaórája közben vesztette életét. A sokkoló pillanatokat több mint húsz diák nézte végig.

Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről – idézte fel a felfoghatatlan eseményeket az egyik 11. osztályos diák, aki otthonából vett részt az online órán.

Sikertelen újraélesztés

Mint mondta, a szerencsétlenül járt tanárnő mindig bekapcsolta a kameráját és a mikrofont is, így a rosszulléte minden mozzanatát rögtön látták és hallották.

Kiabáltuk a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából. Azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta. A férjének természetesen nem az volt az első dolga, hogy kikapcsolja a kamerát, de utána magunktól megszakítottuk a tanárnővel közös videóhívást.

Szívultrahangon járt

– Mindig életvidám, nagyon kedves és szerethető személyisége volt. Mindemellett következetesen végezte a munkáját, tényleg mindenki szerette. Felfoghatatlan számunkra, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen megtörténhet – mondta lapunknak a neve elhallgatását kérő diák, aki arról is beszélt, hogy a közelmúltban többször is maradtak el online óráik amiatt, mert a tanárnőnek vizsgálatokra kellett mennie.

Úgy tudom, hogy szívultrahangot csináltak neki. Azt nem tudom, hogy volt-e valamilyen betegsége, de nekünk mindig azt mondta, hogy semmi baj nincsen az eredményeivel. Elképzelhető, hogy most is a szívével történt valami, de azt is beszélték, hogy korábban egyszer már epilepsziás rohama is volt – tette hozzá a megtört diákja.

Gyászol az iskola

Az elhunyt tanárnő egy végzős osztálynak az osztályfőnöke is volt. A diákjai mellett az egész iskola döbbenten áll a történtek előtt. Megkerestük az iskolát, de kegyeleti okokra hivatkozva nem akartak nyilatkozni. Az Országos Mentőszolgálatot is megkerestük az ügyben, ők ezt válaszolták: „A percek alatt helyszínre érkező mentők átvették az ott tartózkodó férfitól az ötvenes éveiben járó nő újraélesztését, akivel a mentésirányító a mentők kiérkezéséig végig telefonos kapcsolatban volt, sajnos a hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni az életét.”

Ki kell beszélniük magukból a traumát

A Bors által megkérdezett szakértő szerint nagyon fontos, hogy a tragédiát végignéző és átélő diákoknak egy pszichológus vagy pszichoterapeuta segítsen a trauma feldolgozásában.

Egy szakember abban tud segíteni, hogy a negatív érzelmek, érzések ne elfojtásra kerüljenek, hanem a múlt részévé tudjanak válni, megfelelően fel tudják azokat dolgozni. A diákok ugyanis valami olyasmit éltek meg, amivel még előtte soha nem találkoztak, soha nem szembesültek – magyarázta a Borsnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus. – Érdemes akkor is segítséget kérni kívülről, ha látszólag úgy tűnik, hogy senkinek semmi baja nincs, nem terhelte meg. Az elnyomás miatt később poszttraumás stresszzavar is kialakulhat, ezért nagyon fontos, hogy a diákok tudjanak beszélni arról, hogy kiben milyen érzések és félelmek kavarognak, és kapjanak egyfajta pszichés menedéket – tette hozzá a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.