Milliókkal károsítottak meg idős asszonyokat: Unokázós csalókat fogtak el Budapesten – videó

Milliókkal károsítottak meg idős asszonyokat: Unokázós csalókat fogtak el Budapesten – videó

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 15. 08:50
A huszonéves páros több millió forint értékű készpénzt és ékszert csalt ki több idős asszonytól. A nyomozók szerdán fogták el a csalókat Budapesten.
Bors

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést egy idős hölgy, akit január 3-án hívott fel egy ismeretlen férfi és magát rendőrnek kiadva elmondta, hogy a feljelentő lánya balesetet okozott, és az okozott kárt meg kell térítenie. A sértett a csaló férfinak 600 ezer forint értékű ékszert, valutát és 1,2 millió forintot adott át.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály unokázós bűncselekmények felderítésére létrehozott nyomozócsoport azonosította a pénzt átvevő 23 éves J. Csabát és társát, a 22 éves J. Barbarát is.

A feltételezett elkövetőket a fővárosban január 13-án elfogták, és a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozás során kiderítették azt is, hogy a páros hasonló módszerrel károsított meg budapesti idős embereket, és összesen 5 millió forintot vettek át tőlük.

A terézvárosi nyomozók J. Csabát és J. Barbarát csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.