Aktuális

„Maga minden szülő rémálma” – elítélték a tanárnőt, aki rendszeresen szexelt tinédzser diákjával

Bors

Létrehozva: 2021.01.12.

Ön szerint súlyos a büntetés vagy még ennél is többet érdemelt volna?

Forrás: Twitter

Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 32 éves wisconsini tanárnőt, miután a bíróság előtt bizonyítást nyert, hogy szexuális kapcsolatot tartott fenn egyik, mindössze 16 éves diákjával. 

Courtney Roznowski tavaly júliusban kezdett ki a fiatalkorú fiúval, aki iránt állítása szerint érzelmeket is táplált, legalábbis azt semmiképpen sem akarta, hogy a diákjával bármi rossz is történjék. Egy lakossági bejelentés után azonban augusztusban őrizetbe vették a nőt, aki akkor még tagadta, hogy szexkapcsolata lenne áldozatával, ám amikor a telefonját is elkérték tőle a nyomozók, akkor megtört és bevallotta, hogy viszonyuk volt.

Mentségéül azt hozta fel, hogy abban az időszakban nagyon maga alatt volt és rengeteget ivott. Ugyanakkor áldozata szerint a nő folyamatosan azt mondogatta, hogy ő egy különleges fiú, aki különleges bánásmódot igényel. A tinédzser pedig a rendőröknek azt mondta, azért nem mondott nemet a tanárnő közeledésére, mert

minden iskolás fiú álma egy tanárával szexelni.

Roznowski még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy mindössze fél évet kapott, hiszen a munkahelyi szexuális zaklatás vádja alól felmentették, mivel nem állt az iskola alkalmazásában, amikor rámászott diákjára és egy másik gimnáziumban szúrta ki magának későbbi áldozatát.

Teljességgel vállalom a felelősséget azért, amit tettem. Tudom, hogy nem volt helyes, de kérem, lássák meg bennem a jót is. Folyamatosan dolgozom magamon és remélem látszik, hogy már sikerült továbblépnem

– mondta a tanárnő az utolsó szó jogán, aki a szabadulása után sem dolgozhat kiskorúakkal.

– Őszintén szólva, maga minden szülő rémálma, hiszen a szülő azt hihetné, hogy az iskolában a gyermeke egy biztonságos környezetben van. Összetörte a szívüket, és megalázta őket, illetve csalódást okozott nekik – válaszolt a bíró, mielőtt meghozta volna ítéletét.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715071212
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715071212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715071212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715071212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?