Aktuális

Karcagi gyilkosság: Marianna 7 éves fiának már elmondták, hogy az édesanyját nem látja többé

Bors

Létrehozva: 2021.01.14.

Nehéz pillanatokat kellett átélnie a 24 éves korában meggyilkolt és elásott Marianna édesanyjának. Évára hárult ugyanis a feladat, hogy a kisunokájának elmondja: anyukáját már soha többé nem fogja látni.

A napokban találkozott először egymással a két édesanya: a gyilkosé és az áldozaté.

Már 23 nap telt el azóta, hogy a kétgyermekes karcagi Kiss Mariannának nyoma veszett. A családja sokáig reménykedve próbálta felkutatni a 24 éves nőt, de a rendőrség végül hat napja közölte: volt párja lakóhelyének közelében egy erdőben elásva megtalálták a holttestét, amit a férfi egy napig rejtegetett. A zsaruknak nem volt egyszerű dolguk, a gyanúsított eleinte azt hazudta, hogy a Dunában szabadult meg gyermeke édesanyjának az élettelen testétől, miután egy vita hevében megfojtotta őt.

Marianna és B. Attila öt év után december 9-én szakítottak véglegesen, a 38 éves férfi akkor költözött haza Felsőlajosra a szülei házába a hároméves Vendellel. A kisfiúért az áldozat édesanyja ment el Karcagról a napokban. A gyilkosság óta most találkozott a két anya először.

– Amikor megláttak, egyből sírt Attila egész családja. Mondták, hogy nagyon sajnálják és ők nem tehetnek semmiről. Láttam rajtuk, hogy nagyon meg vannak törve, és komolyan így gondolják. Rájuk egyáltalán nem is haragszom. Az édesanyja nem érti, hogy a fia hogy tehetett ilyet, hogy vakíthatta el ennyire az az érzés, ami benne volt – mesélte a Borsnak Lázók Éva, a 24 éves korában meggyilkolt Marianna édesanyja.

Mivel Mariannáék korábban 10 hónapig éltek a karcagi házában, így kisunokája azonnal felismerte Évát, és a nyakába ugrott, amint meglátta.

– Nagyon nyugodt, nincs vele semmi baj. Ugyan hiányolja a szüleit, de még annyira kicsi, hogy fel sem fogja, hogy mi történik körülötte. A 7 éves Rubennek már elmondtuk, tudja, hogy az édesanyját nem láthatja soha többé. Persze a gyilkosságról nem beszéltünk, csak annyit tud, hogy Marcsi meghalt, és már az angyalok között van. Sírt egy kicsit, de valójában ő sem érti igazán a történteket. Mondtuk neki, hogy a szívében mindig ott lesz vele – tette hozzá Éva.

Családja a napokban megható videóval állított emléket a meggyilkolt Mariannának:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011511
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről