Ha minden jól megy, még az idén elérhető a nyájimmunitás

Ha minden jól megy, még az idén elérhető a nyájimmunitás

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 11. 13:30
Dr. Szlávik János szerint csak a vakcinaszállítmányok mennyiségétől függ, mikor végez az ország a lakosság immunizálásával. A főorvos szerint legkésőbb  jövő év elejére fellélegezhet az ország.
H. N. Zs.

Az oltási terv szépen halad, hisz az egészségügyi dolgozók mellett már párhuzamosan az idősotthonok oltása is zajlik.

A lakosság immunizálása akkor tud felgyorsulni, ha nagyobb mennyiségű vakcina érkezik. Az idősotthonok oltása mellett szépen lassan a nyugdíjasok, krónikus betegek oltása is megkezdődik. A nagyjából 150-200 ezer egészségügyi dolgozó és az ellátóval együtt hozzávetőleg 70 ezres otthonok beoltása után a nyugdíjasok, krónikus betegek egy jóval nagyobb csoportot jelentenek, hiszen körülbelül 2,5 millióan vannak. Az, hogy milyen ütemben zajlik az oltás, csak a vakcina mennyiségétől függ – magyarázta a BorsOnline-nak Dr. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológus főorvosa, aki bizakodóan tekint a jövőbe.

– Én optimista vagyok, szerintem legkésőbb jövő év elejére végezhetünk. A nyájimmunitást szerintem el fogjuk érni, hiszen már 1 millióan regisztráltak a vakcinára és folyamatos az oltások beadása. A lakosság nagyjából 60-70%-os beoltásával megállítható a járvány terjedése – mutatott rá a főorvos, aki szerint bizony a maszk még jó ideig életünk része marad.

Ez is érdekelheti!

A Bors utánajárt: kétféle alapelven működnek és biztonságosak a vakcinák

Az allergiásokra még a parizer is veszélyesebb lehet, mint a Covid-vakcina

Nádfedeles kunyhóból indult a vakcina magyar feltalálója, Karikó Katalin

– A maszk még jó ideig védelmet jelent, hiszen sokan nem lesznek védettek. Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy az a néhány százalék, aki az oltás ellenére meg tud fertőződni, tovább képes-e adni a vírust. Ameddig ezek a konkrétumok nem derülnek ki, a maszk mindenképpen szükséges. Abban az esetben, ha a lakosság 70 százaléka be lesz oltva, talán már más lesz a helyzet – zárta dr. Szlávik, aki hozzátette, hogy idén nyáron már nagyon szeretne utazni, és erre reális esélyt lát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.