Mérhetetlen fájdalom kínozza a 72 éves Kotán Máriát. Két hete még boldogan készült a dédmamaszerepre, azonban akkor este minden megváltozott. Erika, az asszony lánya meglátogatta őt és a vele élő élettársát, Istvánt. A 86 éves férfi azzal a meggyőződéssel, hogy a sikeres fodrászszalont vezető nő meglopta őt, pénzét követelte, ám Erika hiába próbálta jobb belátásra bírni a családtagot. István kést ragadott, és szó szerint kivégezte a családanyát.
Erika élete legboldogabb időszaka előtt állt, hiszen éppen a múlt hétre várták a Las Vegas-ban élő lánya, Eperke első gyermekét.
A Bors a családtól megtudta: a kisfú időközben megszületett.
– Lián 3300 grammal jött a világra, és szerencsére egészséges – mondta lapunknak Erika testvére.Eperke férje a tragédia után alig merte elmondani, mi történt felesége édesanyjával, ugyanis attól tartott, hogy a hír hallatán sokkot kap az akkor még várandós kismama, ami a babának is árthat.
Erre való tekintettel a fiatal asszonyt az orvosa jelenlétében tájékoztatták a történtekről.
– Eperkét nagyon megviselte édesanyja elvesztése, és még a családot is arra kérte, hogy néhány napig ne keressék, hiszen úgysem lenne képes megszólalni – mondta az újdonsült anya nagybátyja.
Mária, a kis Lián dédmamája a Borsnak kinyilvánította: mindenképpen szeretné megérni, hogy a kisfiút a karjába vehesse.
A tervek szerint Eperke áprilisban jön haza az édesanyja temetésére. Akkor mutatja be a kis jövevényt a szeretteinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.