Aktuális

Fóti gyilkosság - A 86 éves gyilkos: Börtönben fogok megdögleni!

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.01.16.

Felhívta testvérét, hogy elbúcsúzzon, miután megölte élettársa lányát a 86 éves gyilkos Fóton. Sz. István ezután átöltözött, úgy várta a rendőröket.

Semmit nem tehetett lánya megmenté­séért a gyászoló anya. Mint arról a Bors is beszámolt, múlt pénteken egy 86 éves férfi megkéselte és egy téglával többször fejbe is verte az élettársa őket meglátogató lányát. Erikának esélye sem volt a túlélésre. Az élettárs, Mária hiába próbál magyarázatot találni a tragédiára.

– Olyan hirtelen történt az egész, hogy nem volt lehetőségem közbelépni. Az utcán két fiatalember próbálta kivenni a téglát István kezéből, de hiába. Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy beengedtem az életünkbe, hiszen ha nem teszem, Erika még mindig él.

Kénytelen voltam az egész szörnyűséget végignézni, és amikor István a téglával fejbe ver­te 

– csuklott el az idős asszony hangja. Az első hírek még arról szóltak, hogy a gyilkos nem értette, hogy az elfogásakor miért ké­rik a rendőrök, hogy feküdjön a földre.

Nem látogatják

A Bors felkereste a gyilkossá vált férfi öccsét, Lajost, ám csak a feleségével tudtunk beszélni. Mint kiderült, a 77 éves testvér már nagyothall, ezért mindig a hitvese kezeli a hívásokat. – A férjemék 17-en voltak testvérek. Lajos volt a legkisebb. Az édesanyjuk akkor halt meg, amikor őt szülte. Pista már legalább három éve nem járt nálunk. Egy darabig Svájcban is élt, ezért onnan is kapott nyugdíjat. Nem hiszem, hogy felkeressük a cellájában, nem is tudunk napirendre térni a cselekménye felett. Őt tartottuk a legnyugodtabb embernek a családban – mondta Erzsébet.

– Csak úgy tett, mint aki nem fogja fel, mi történik körülötte. Ezt onnan is tudom, hogy István a tette után feljött a lakásba, átöltözött, és felhívta az öccsét telefonon. Hallottam, mit mondott neki:

Elbúcsúzom, mi többet nem találkozunk, mert jönnek értem a rendőrök. Megyek a börtönbe, ott fogok megdögleni”

– elevenítette fel a történteket Mária, és megemlítette, hogy már csak egyvalamit szeretne az élettársától: visszakapni a nála maradt lakáskulcsot.

– Soha többet nem akarom látni Istvánt, miután megölte Erikát! A börtönben sem fogom meglátogatni, és remélem, hogy élete végéig nem engedik ki onnan! Még szerencse, hogy az élettársi kapcsolatunk nem volt bejegyzett, így nem kell még ez ügyben is intézkednem. Nyolc évet éltünk együtt. Most kizárólag a nyugtatóknak köszönhetem, hogy valamennyire el tudom viselni a helyzetet, és állandóan tévelygek. Tudom, hogy nem szedhetek gyógyszereket örökké. Az utcára még képtelen vagyok lemenni, ahol a lányom feküdt, pedig tudom, hogy időközben feltakarították a vérét.

Erika élete legboldogabb időszaka következett volna, hiszen pont erre a hétre várták a meggyilkolt asszony lányának első gyermekét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze