A férfi 2020 májusában költözött össze az élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát. A gyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, illetve sokat sírt, amely zavarta a férfit.
A vádlott ezért rendszeresen bántotta a fiút: az arcát, illetve testét több alkalommal nagy erővel megütötte, és ha a kisfiú ettől sem hallgatott el, többször is 40-50 cm magasságból a rácsos gyermekágyba dobta.
A gyermek 2020 júliusának végéig több súlyos sérülést – bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést – szenvedett el.
Az Ügyészség az oldalán azt írja, az anya tudott a bántalmazásokról, azonban semmit nem tett, és – annak ellenére, hogy a gyermek a töréses sérülésektől már nem tudott lábra állni – egy 2020 júniusában történt orvosi vizsgálat során még el is hallgatta a történteket, ezért a kisfiú nem részesült megfelelő orvosi ellátásban.
A sérüléseket végül 2020 júliusának végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért az intézmény értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.
A kaposvári nyomozók ezután őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte. A kisfiú azóta felépült, és gyermekotthonban helyezték el.
A férfi ellen védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, az anyának kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyész a vádlottakkal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.