124 éves korában szabadulhat a csecsemőgyilkos bébiszitter

124 éves korában szabadulhat a csecsemőgyilkos bébiszitter

baba
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 01. 21:00
Rendkívül szigorú ítélet született annak a bébiszitternek az ügyében, aki azzal védekezett: ő semmiről sem tehet, a baba csak leesett az ágyról.
Bors

Hiába igyekezett azzal védekezni egy 24 éves bébiszitter, hogy a gondjaira bízott 13 hónapos baba csak leesett az ágyról, abba halt bele – az igazság nem is állhatna távolabb ettől.

Az amerikai Tunnelton városában élő Kelly Marie Tusing két évvel ezelőtt, 2018 novemberében vállalta el, hogy vigyáz Braylen Loukra: a kislány életéért azonban hamarosan már az intenzív osztályon küzdöttek, napokkal később pedig a gyermek belehalt a sérüléseibe.

Tusing eleinte azzal védekezett: a gyermek valahogy leeshetett az ágyról, ügyvédje pedig arra építette a védelmet, hogy a kislány minden bizonnyal valamilyen pár nappal korábban szerzett sérülésbe halt bele. Az orvosszakértők azonban egész más véleményen voltak:

a fiatal felvigyázó olyan erősen rázhatta meg a babát, hogy koponyaűri vérzés, belső vérzés, valamint agysérülés lépett fel.

Az esküdtszék idén októberben bűnösnek találta Kelly Marie Tusingot, a bíróság pedig a napokban kerek 100 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá – írja a Kiro 7 híroldal.

Tusing ügyvédje az eset újratárgyalásáért fellebbezik, tekintettel a feltűnően szigorú büntetésre.

Ez is érdekelheti!

Előre kitervelte: döbbenetes dolgokat találtak a kétéves kislányt halálra verő bébiszitter számítógépén - 18+

Bébicsősznek csapott fel a zsarupáros, amíg a hanyag anya hamburgerezni ment

Összeégette, majd élve a kukába dobta az elviselhetetlen kínoktól üvöltő csecsemőt

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.