Bébicsősznek csapott fel a zsarupáros, amíg a hanyag anya hamburgerezni ment

Bébicsősznek csapott fel a zsarupáros, amíg a hanyag anya hamburgerezni ment

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 21. 19:10
Amíg a négy gyermek édesanyja önfeledten hamburgerezett a fővárosban, addig a kicsik ácsingózva figyelték, ahogy a segítségükre kiérkező rendőrök hat tojásból összeütöttek nekik egy rántottát. Az anyukának most főhet a feje, feljelentették gondatlanságáért.
Bors

A családsegítő értesítette a rendőrséget október 9-én azzal, hogy a Pest Megyei Szentlőrinckátán a délutáni órákban egy anyuka elment otthonról, és a szomszédban élő 14 éves kislányra bízta a saját két és fél hónapos, 2, 4 és 7 éves gyermekeit. A Tápióságon körzeti megbízottként dolgozó Jaksa Fanni és a sülysápi rendőrôrsön szolgáló Bálint Gábor már korábban is dolgoztak együtt, így össze­szo­kott párosként szálltak ki a helyszínre. A 14 éves lány el­­mondta, hogy az anyuka kérte meg, hogy pár órára vigyázzon a gyerekei­re, mondván: neki el kell szaladnia Budapestre valakiért. Végül csak másfél órával később ért haza a nő, addig a zsarupáros rutinosan látta el a kisgyermekeket.

Azt mondták, hogy éhesek, a kicsi pedig elkezdett sírni. Ezért megfogtam, és elkezdtem ringatni, amitől elaludt, végül pedig lefektettem. Eközben a kolléga segített a 14 éves lánynak a konyhában, majd megetette a kétévest, mert ő mástól nem fogadta el a vacsorát – mesélte a Borsnak a 24 éves rendőrnő. Nem csoda, hogy a kollégájának ekkora sikere volt, Bálint Gábor két gyermek édesapja, és szabadidejében szívesen tevékenykedik a konyhában. A szokatlan vendégségben hat tojásból készített rántottát.

Ez is érdekelheti!

Columbo Szolnokon oldja meg a rejtélyes bűneseteket

58 millió forint értékű drogot találtak a rendőrök egy buszban – videó

Rekordfogás: másfél milliárd forintnyi hamis ruhát találtak az M43-as autópályán

– Nagyon barátságosan viselkedtek velünk, miután elmondtuk, hogy csak addig vigyázunk rájuk, amíg az édesanyjuk vissza nem tér. Sokat kérdezgettek a gumibotról és az öltözékünkről, nagyon aranyosak voltak – tette hozzá a rendőr őrmester, akinek a pályafutása során nem ez volt az egyetlen jó cselekedete. Tavaly nyáron egy fiatal nőt mentett ki egy égő házból Tápiószecsőn. Miután a felelőtlen anyuka ha­zaért, bevallotta, hogy „csak” hamburgerezni volt a fővárosban. Tettét azzal magyarázta, hogy ő egy „cselekvőképes emberre” hagyta otthon a gyerekeit, s még ő volt felháborodva. Kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőfeljelentést tettek ellene.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.