Nincs mese: Idén is Mikulásnak áll Schmuck Andor

Nincs mese: Idén is Mikulásnak áll Schmuck Andor

Schmuck Andor
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 05. 06:00
Már harminc éve magára ölti a Mikulás-jelmezt Schmuck Andor. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt kissé megváltozott a hagyomány.
Bors

Schmuck Andor szorgalmát és gyerekek iránti szeretetét még maga Joulupukki, a lappföldi Mikulás is megirigyelhetné. A Tisztelet Társaságának elnöke ugyanis már harminc éve járja az országot Mikulás napján, jó gyerekek után kutatva – írja a Ripost.

A járványhelyzet azonban mindent felülírt.

Andor nem kesergett, így is megtalálta a megoldást arra, hogy megjutalmazza a kisfiúkat és a kislányokat. Elhatározta, hogy virtuális Mikulásnak áll, és videóüzenetben teljesíti a kívánságokat!

A koronavírus nem kíméli az ünnepeinket sem, ezért azt fundáltam ki, hogy Gyermekmosoly szolgálat néven indítok egy akciót. Virtuális Mikulásnak állok. Arra gondoltam, hogy felajánlom minden nagymamának, nagypapának, aki ebben a helyzetben nem tudja ezt az alkalmat az unokákkal ünnepelni, küldje el nekem privát üzenetben a gyermek kereszt- vagy becenevét, hogy miért dicsérje meg a Mikulás, és máris megérkezik tőlem a kis videó, amit el lehet küldeni az unokának, unokáknak – mondta a lapnak Schmuck. 

A politikus azt is elárulta, virgácsot nem osztogat, és soha nem távozott a kéményen keresztül.

A gyermekbarát politikus eddig több mint 70 videóüzenetet teljesített, és sorra kapja a megkereséseket, amiket fáradhatatlanul teljesít egészen december 6-ig. Persze reméli, hogy jövőre már a hagyományos módon, nagy puttonnyal a hátán, személyesen lepheti meg a gyerekeket, és a koronavírus-járvány nem lesz más, csak egy rossz emlék.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.