Majdnem karácsonyi tragédiát okozott egy bekattant furgonos a XVII. kerületben - videó

Majdnem karácsonyi tragédiát okozott egy bekattant furgonos a XVII. kerületben - videó

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 26. 16:30
Majdnem két ember életét követelte egy őrültként száguldó furgonos meggondolatlan és felelőtlen manővere a budapesti XVII. kerületben. Csakis a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia karácsonykor.
Bors

A furgonos a 25-ei ünnepnapon száguldozott a Ferihegyi út egy szakaszán. A sofőr előzésbe kezdett, annak ellenére, hogy jól láthatóan sem elég helye, sem pedig elég ideje nem volt arra, hogy azt biztonsággal befejezze. Azonban a vezetőt ez egyáltalán nem hatotta meg, ahogyan az sem, hogy az előtte haladó kocsi kielőzése után szembe találta magát egy másik furgonnal: ekkor ugyanis, ahelyett, hogy besorolt volna a kielőzött kocsi mögé, gondolt egyet, és inkább egy másik kocsit is megelőzött.

Szerencsére tragédia nem történt, ez azonban korántsem az őrülten és felelőtlenül közlekedő sofőrnek köszönhető. Az esetet egy, az úton haladó kocsi kamerája rögzítette, a videót pedig a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.