Lángoló a hajtóművel kellett megküzdeniük a tűzoltóknak a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren – fotó

Lángoló a hajtóművel kellett megküzdeniük a tűzoltóknak a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren – fotó

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 21. 14:41
Bors

Repülőgép-balesetet szimulálva úgynevezett teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak hétfőn a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.
Mindenki ezt nézi most!

A repülőtér az MTI-nek küldött közleményben azt írta: a társhatóságok bevonásával tartott gyakorlaton több mint 30 önkéntes és a mentésben közreműködő hatósági, repülőtéri és mentőszervezetek mintegy 100 munkatársa vett részt.

A szimulált esemény szerint egy Londonból Tel-Avivba tartó, 136 embert szállító járat fedélzetén egy utas eszméletét vesztette, ezért a repülőgép - egészségügyi kényszerhelyzetre hivatkozva - kényszerleszállást hajtott végre.

A légijármű útvonala Magyarország légterén keresztül vezetett, így a kapitány kitérő repülőtérként a Debreceni Nemzetközi Repülőteret választotta.

Földet érése előtt a gép egy madárrajjal ütközött, ennek következtében jobboldali hajtóműve kigyulladt, ami füstszivárgást okozott az utastérben.

A közleményben idézték Vajda Jánost, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: a teljes kényszerhelyzeti gyakorlatok kétévenkénti megtartását nemzetközi egyezmény írja elő a repülőtér-üzemeltetőknek, A gyakorlat alapvetően jól sikerült, hatékony volt a beavatkozás, ezt jól mutatja, hogy 26 perc alatt sikerült felszámolni a teljes kényszerhelyzetet - közölte az ügyvezető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.