A Yonhap dél-koreai hírügynökség megjegyzi, hogy nem tudni pontosan, hogy mikor történt a látogatás, de a KCNA észak-koreai állami hírügynökség általában egy nappal később ad hírt a diktátor tevékenységéről. Kim Dzsong Il 2011-ben, kilenc évvel ezelőtt halt meg.
"A teremben, ahol Kim Dzsong Il nyugszik, a legfőbb vezető mélyen meghajolt, leróva mély kegyeletét előtte, amiért egész életét forró szeretettel és elhivatottsággal az országnak és népének áldozta forradalmi élete utolsó pillanatáig" - írja a KCNA.
Kim Dzsong Unt nagy hatalmú testvére, Kim Jo Dzsong, helyettese, Csong Rjong He és a Legfőbb Népi Gyűlés elnöke, Ri Pjonh Csol kísérte el. Az állami hírügynökség szerint megfogadták, hogy megóvják Kim eszméit, és "teljesítik nehéz kötelességüket a szocialista ügy újabb győzelméért vívott szent küzdelemben a Legfőbb Vezető irányítása alatt".
Kim Dzsong Il bebalzsamozott földi maradványai a Kumszuszan Nap Palotában nyugszanak, ahol a kommunista diktatúrát megalapító Kim Ir Szen teste is található. A Kumszuszan Kim Ir Szen 1994-es haláláig hivatalos elnöki rezidencia volt, majd halála után fia, Kim Dzsong Il mauzóleummá alakíttatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.