Kétéves kislányt és apját mentette ki a roncsból a hős szóvivő Üllőnél

Kétéves kislányt és apját mentette ki a roncsból a hős szóvivő Üllőnél

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 14. 08:30
Legtöbben a tévéből vagy rádióból ismerik az arcát, Szabóné Berki Bianka százados ezúttal a nyilvánosság számára ismeretlen oldalát mutatta meg szombat délután. Nem is akárhogyan: két embert mentett ki egy felborult kocsiból a társaival.
Bors

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szabadidejében autózott szolgálati kocsijával az M0 autóúton, amikor Üllő térségében azt látta, hogy egy autó kacsázni kezd előtte, megcsúszik, majd felborulva landol az árokban. A százados félreállt, majd utasaival a roncshoz sietett.

A Heim Pál Gyermekkórházban dolgozó barátnőmmel és készenléti rendőr férjével tartottunk vásárolni, amikor 150 méterre előttem azt láttam, hogy egy kocsi kétszer-háromszor megpördül a levegőben, s iszonyatos erővel az árokba csapódva a feje tetején áll meg. Azonnal odarohantunk, a sofőr pedig közölte, hogy a 2 éves kislánya is a kocsiban ül. Biztos voltam benne, hogy ebből a kocsiból épségben senkit nem tudunk kimenteni, de szerencsére mindketten be voltak kötve, így épségben megúszták az övnek és a szerencsének köszönhetően – emlékezett vissza a Borsnak Szabóné Berki Bianka.

Ez is érdekelheti!

Igazi hősök! Tíz emeletet futottak a nagybeteg Zsombiért a tűzoltók

Hős ápoló: Lemondott a saját életéről, hogy a kerekesszékes asszonyt megmenthesse

Három életet ment meg egyetlen véradó

Mint a szóvivő elmondta: a férfi előbb a picit adta ki egy kis résen, amin aztán saját magát is kipréselte. A spontán segítőknek is akadtak segítőik, teljesen véletlen a 18. kerületi kapitányság két női munkatársa is arra járt, és ők sem tétlenkedtek.

Támogatni kellett az apukát és gyermekét, akik sokkos állapotban voltak, hófehér arccal másztak ki a kocsiból. A kicsi nagyon sírt, s a pocakját fájlalta. A 32 éves apuka azt mondta, nem fáj semmije, de amikor egy kicsit megnyugodott, hogy túlélték és nincsen nagy tragédia, akkor mondta, hogy neki is fáj a mellkasa – tette hozzá Bianka, aki a társaival eközben még a forgalmat is irányította. Úgy tudjuk, hogy a család kocsija egy belső sávban előző jármű miatt válhatott irányíthatatlanná, aminek a sofőrje egyébként szintén megállt segíteni. A kislányt a mentők kórházba szállították.

A százados egyébként nem először segít bajbajutottakon. Földön fekvő emberek köszönték már meg segítő szándékú érdeklődését, de állatokat sem hagy a sorsára. Parancsnoka már meg sem lepődik, amikor a reggeli munkakezdésre amiatt nem tud pontosan megérkezni, mert éppen az autópálya közelében bóklászó őznek, sünnek, vagy kóbor kutyusnak intéz mentést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.