Szerdától ismét megnyílik országszerte 240 bevásárlóközpont, az összes piac és múzeum, amelyek a szeptember közepén bevezetett második országos karantén óta zárva voltak, annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma.
Az egészségügyi minisztérium azt kérte a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet ülésén kedden, hogy napi kétezer új esetnél, illetve ha a kedden 1,24-en álló fertőzési mutató 1,35-re nő, ismét zárják be a nem létszükségleti cikkeket és gyógyszereket árusító kiskereskedelmi egységeket.
A fertőzési mutató azt jelzi, hogy egy vírushordozó átlagosan hány új fertőzésért felelős, 1 fölött terjed, 1 alatt pedig visszavonulóban a járvány.
Az éjszakai kijárási korlátozás jogi akadályokba ütközött, és ezért visszavonták. Az egészségügyi minisztérium azonban továbbra is keresi annak módját, hogy hanuka idején a zsidó többségű településeken, karácsonykor pedig a keresztények lakta helyeken éjjel ne látogathassák egymást az emberek, hogy központi intézkedéssel akadályozzák a koronavírus terjedését.
Szerda reggel földet ért a Tel-Aviv-i Ben Gurion reptéren az első oltóanyag-szállítmány, a Pfizer és a BioNTech vakcináját Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Juli Edelstein egészségügyi miniszter fogadta a repülőtéren.
Netanjahu a múlt hónapban bejelentette, hogy Izrael nyolcmillió oltóanyag megvásárlásáról írt alá megállapodást a Pfizerrel, amely elegendő négymillió izraeli beoltásához. A múlt héten arról számoltak be, hogy Izrael a hónap végéig már meg fog kapni kevesebb mint négymillió adagot, de pontos számot nem közöltek.
Szerdán csak csekély mennyiség, 3-4 adag érkezett, amelynek elsődleges célja az oltások zökkenésmentes fogadásának vizsgálata. Az oltóanyagot először a Teva gyógyszergyár megfelelő hűtési feltételeket biztosító logisztikai központjába szállítják, és ha minden rendben lesz, várhatóan csütörtökön megérkezhet az első jelentősebb szállítmány is. Egyelőre nem világos, hogy a jövőben pontosan mikor és mennyi vakcina érkezik Izraelbe.
A tervek szerint december 20-án kezdik meg az országos oltást, elsőként az egészségügyi dolgozók, az idősek és a veszélyeztetett csoportokhoz tartozók kaphatnak a vakcinából.
A mintegy kilencmilliós Izraelben március óta 348 968-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 14 905 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2932-en haltak meg, jelenleg 558 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 310-en súlyos állapotban vannak, 113 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.