Ezt üzente Ferenc pápa, azért imádkozva, hogy véget érjen a világ szenvedése

Ezt üzente Ferenc pápa, azért imádkozva, hogy véget érjen a világ szenvedése

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 25. 17:15
A mostani ökológiai válság és a koronavírus-világjárvány által súlyosbított időkben minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre - hangoztatta hagyományos karácsony napi üzenetében pénteken Ferenc pápa, azért imádkozva, hogy véget érjen a világ szenvedése, és létrejöjjön az emberek közötti egység.
MTI

A koronavírus-világjárvány miatt a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika központi lodzsája helyett a lodzsa üvegajtajai mögött található, úgynevezett áldási teremben mondta el üzenetét, valamint a hagyományos Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását, amelyet élő videóközvetítésben követhetett a világ.

A pápa egyebek mellett hangsúlyozta, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra.

"Újítsa meg Isten fia a politikai és kormányzati vezetőkben a nemzetközi együttműködés szellemét, az egészségügyi gondoskodással az élen, hogy mindenki megkapja a védőoltásokat és a kezelést. Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat. Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk" - mondta a pápa, aki imádkozott a koronavírus-világjárvány sújtotta emberekért, közöttük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is.

Ferenc pápa megemlékezett a háborúk áldozatairól és a  válság sújtotta területeken élőkről, békét és fegyverszünetet szorgalmazva a világ számos országában, így Szíriában, Líbiában, Jemenben, Hegyi-Karabahban, Dél-Szudánban, Nigériában és Irakban, valamint szorgalmazta Izrael és a palesztinok közötti békekötést.

A pápa szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette.

"Gondolatom e pillanatban a családok felé száll, azokhoz, akik nem tudnak most találkozni, mert otthon kell maradniuk" - mondta.     "Legyen a karácsony mindnyájunk számára alkalom, hogy újra felfedezzük a családot mint az élet és a hit bölcsőjét, a befogadó szeretet, a párbeszéd, a megbocsátás, a testvéri szolidaritás és a megosztott öröm, az egész emberiség békéjének forrását" - mondta, mielőtt kellemes karácsonyt kívánt mindenkinek.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és -bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.