Aktuális

Az emberi maradványoktól elduguló lefolyó buktatta le a sorozatgyilkost

Bors

Létrehozva: 2020.12.12.

Habár saját bevallása szerint 15 emberrel végzett brutális módon, a rendőrségnek sokáig fogalma sem volt Dennis Nilsen tetteiről, mert hajléktalan és kallódó tini áldozatait senki sem hiányolta.

Forrás: AFP

Valójában egy véletlen buktatta le a brit sorozatgyilkost, aki 1978 és 1983 között szedte áldozatait. A házban ugyanis, ahol lakott, eltömődött a csatorna, és szerelőt kellett hívni, aki a csontokat és az egyéb maradványokat látva értesítette a rendőrséget.

Ekkor került a hatóságok célkeresztjébe Nilsen, aki nem is próbálta tagadni, mit tett. Ellenkezőleg, szívesen beszélt rémtetteiről, és készségesen megmutatta a zsaruknak, hová rejtette a többi áldozatát, akiktől nem a WC-n lehúzva próbált megszabadulni.

Magányos gyerekkor

Általában igazi vadállatként képzeljük el a sorozatgyilkosokat, ám Nilsen átlagos, szürke hivatalnok volt, aki senkiben sem keltett gyanút. Még azt sem lehet mondani, hogy kegyetlen gyerekkor jutott neki osztályrészül, és az tette ilyenné, mert ugyan apja alkoholista volt, édesanyja elvált tőle és a nagyszülőkhöz költöztek. A kisfiú a nagypapához kötődött leginkább, talán az ő halála roppantotta meg a lelkét. Utána ugyanis egyre magányosabbá vált. Felnőttként is más magányos férfiak társaságát kereste, akikkel alkalmi szexuális kapcsolatot létesített és egyre erőszakosabb lett velük.

Nekrofil vonások

Áldozatai többnyire otthonról elszökött, lezüllött kamaszok, hajléktalanok, egyéb, társadalmi kitaszítottak voltak, akiket nem vártak otthon, ezért az eltűnésük sem okozott senkinek fejfájást. Felhívta a lakására, majd az aktus után megfojtotta őket. A felöltöztetett holttestekkel pedig együtt aludt – kimerítve a nekrofília fogalmát –, némelyiküket pedig feldarabolva a padló alá rejtette. De akadt, akinek a maradványait elégette, illetve a WC-n keresztül akart megszabadulni tőle. 

A nyomozás során a konyhaszekrényben, de a kertben is találtak emberi maradványokat. Nilsen pedig a legnagyobb nyugalommal mutatta meg, kit hova rejtett, ami a rendőrök szemében megkérdőjelezte, hogy épelméjű.

Sorozatot kapott

Nilsent végül hat férfi meggyilkolásában találták bűnösnek – bár ő több áldozatot emlegetett –, és 1983. november 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 2018-ban, 72 évesen halt meg.

Most pedig sorozatot forgattak róla, amely több szemszögből járja körül a történetét. A fő nyomvonal Peter Jay főnyomozóé, aki mellett Daniel Mays nyomozó dolgozik, az író Brian Mastersé, és természetesen magáé Dennis Nilsené. Utóbbit David Tennant színész kelti életre nagyszerűen. A széria a Cinemaxon látható.

Azonosított áldozatai

1. Stephen Dean Holmes

1978. december 30-án ölte meg Nilsen. Egy melegbárban szedte fel az akkor 14 éves fiút, s előbb nyakkendővel fojtogatta, majd vízbe ölte.

2. Kenneth Ockendon

A 23 éves kanadai diákkal egy sörözőben találkozott 1979. de­cember 3-án, és elvitte őt egy kirándulásra London belvárosába. Ezután a lakásán megfojtotta a fejhallgató zsinórjával.

3. Martyn Duffey

A 16 éves fiú elszökött otthonról, és 1980. május 17-én elfogadta Nilsen invitálását, hogy menjenek fel a lakására. Ott belefojtotta a konyhai mosogatóba.

4. Billy Sutherland

A 26 éves skót fiú homoszexuális prostituáltként dolgozott, és 1980 augusztusában egy sörözőben találkozott Nilsennel, aki puszta kézzel megfojtotta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor