Ukrajnában meghaladta a nyolcezret a halálos áldozatok száma

Ukrajnában meghaladta a nyolcezret a halálos áldozatok száma

Ukrajna
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 06. 13:51
MTI

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, péntekre is több mint 9700 új beteget azonosítottak, a járvány kezdete óta elhunytaké pedig új csúcsnak számító, kétszázat meghaladó napi esettel meghaladta a nyolcezret.

Eközben a parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek alapján helyszíni bírság szabható ki azokra, akik nem viselnek az orrot és a szájat is elfedő védőmaszkot középületekben vagy a közösségi közlekedési eszközökön.

Az elfogadott előterjesztés szerint a szabályszegésért 170 és 255 hrivnya, azaz körülbelül 1800 és 2700 forint közötti bírság szabható ki - közölte az UNIAN hírügynökség.

Denisz Smihal miniszterelnök pénteki parlamenti felszólalásában közölte, hogy a kormány nem tervezi teljes körű karantén, csak további szigorítások bevezetését.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy előző esti tévéműsorban közölte, hogy az úgynevezett hétvégi karantént minden bizonnyal már november 14-15-én be is vezetik. Szavai szerint ez azt fogja jelenteni, hogy csak

az élelmiszerboltok és a patikák lesznek nyitva, minden más bezár,

valamint a közösségi közlekedés fog működni.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 9721 új esettel 440 188-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb rekordszámú, 201 áldozattal 8125-re. Eddig 195 544-en gyógyultak meg - előző napon több mint 10,7 ezren - és hosszú idő után először most csökkent az aktív betegek száma, több mint 1200 fővel, 236 519-re. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben viszont több mint ezerrel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, meghaladva a 42 ezret, az elhunytaké pedig 14-gyel 841-re, miközben alig több mint 15 ezren gyógyultak ki eddig a betegségből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.